Skip to main content
Internetmédiapolitikai informatika

Egyre több osztrák politikus használja a közösségi oldalakat

Szerző: 2015. február 17.No Comments

„Egyre több osztrák politikus használja a közösségi oldalakat, hogy így közölje állásfoglalását vagy ossza meg személyes tapasztalatait, és minden párt – derül ki a Der Standard osztrák napilap keddi számából.

Yussi Pick tanácsadó szerint a politikai kommunikációban bekövetkezett trendváltás egyáltalán nem meglepő, hiszen a közösségi média többé már nem mellékszereplő a kommunikációs eszközök sorában. Jörg Matthes, a Bécsi Egyetem médiatudománnyal foglalkozó szakembere szerint az online kommunikáció kulcsa a közvetlenség. A politikusok a potenciális szavazókat a közösségi médián keresztül sokkal természetesebben tudják megszólítani. Elmondta: az online világban a politikus egy másik, személyesebb és hitelesebb arcát is meg tudja mutatni.

Példaként azt az esetet hozta fel, amikor két hete az osztrák egészségügyi miniszter, Sabine Oberhauser a több mint ezerkétszáz követőt számláló Facebook oldalán jelentette be, hogy rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nála. Ugyan később a sértő bejegyzések miatt törölte ezt a posztot, a miniszter a munkából fakadó bejegyzésein túl azóta is rendszeresen tesz közzé személyes jellegű üzeneteket kutyájáról vagy kedves sétaútvonalairól.

Reinhold Mitterlehner alkancellár hivatalba lépése után pár hónappal, novemberben kezdte használni a Twitter mikroblogot. Azóta több mint 3800-an követik, azonban Facebook profilja még nincsen az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnökének. Legutóbb politikai vitát váltott ki azzal a bejegyzésével, amely a vendéglátóipari egységekben való dohányzás tiltását sürgette, pártjának az addigi irányvonalával szembehelyezkedve.

Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) vezérigazgatójának, az egyesek szerint politikai karrier előtt álló Christian Kernnek a Facebook oldalát csaknem 850-en követik. Nemcsak szakmai észrevételeit osztja meg, hanem például a nyáron tomboló jeges vizes figyelemfelhívó kampány részeként feltöltött egy videót, amelyen a felesége öntötte le őt az erkélyről egy vödör vízzel. Politikai szakértők szerint Kern így mutatja meg, hogy nemcsak az elefántcsonttoronyban üldögél, hanem figyel arra is, ami a világban történik.

Werner Faymann kancellárnak ugyan van hivatalos Facebook oldala, amelyet csaknem 17 ezren követnek, azonban inkább közlemények és interjúk által kommunikál. Közösségi oldalán – amelyet online kommunikációért felelős csapata jegyez – többnyire nyilatkozataiból vett idézetek olvashatók. Személyes jellegű üzenetek elvétve jelennek meg, legutóbb az egészségügyi miniszternek kívánt sok erőt a nemrég kiderült, súlyos betegségéből való gyógyulásához. A kancellárnak korábban voltak próbálkozásai, azonban jelenleg nincsen élő Twitter oldala. A Standard által megkérdezett szakértő szerint ilyen formában a közösségi média nem tesz hozzá sokat a politikus imidzséhez.

Az osztrák közösségi média mérését végző szervezet, a Social Media Radar Austria felmérése szerint tavaly novemberben több mint 125 ezer ausztriai felhasználója volt a Twitternek, és csaknem három és fél millió a Facebooknak”

Forrás:
Egyre több osztrák politikus használja a közösségi oldalakat; SG.hu/MTI; 2015. február 17.