Skip to main content
közigazgatás: magyar

TÖOSZ: hatékonyabb együttműködés kell a járásokkal

Szerző: 2015. február 20.június 10th, 2017No Comments

„Olajozottabbá kell tenni a járási és az önkormányzati hivatalok kapcsolatát – hangzott el a TÖOSZ Csongrád megyei polgármesteri fórumán. Zongor Gábor, a TÖOSZ főtitkára kiemelte, ‘az ügyfél számára teljesen mindegy, hogy önkormányzati vagy állami szintről részesül az ellátásban, csak az a lényeg, hogy jó minőségben kapja azt’.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége idén is megrendezi hagyományos megyei polgármesteri fórumait. A Csongrád megyei találkozót megelőző sajtótájékoztatón Zongor Gábor hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a települési polgármestereknek tájékoztatást adjanak a MANORKA projektről, mely egyéb elemei mellett az önkormányzati és járási hivatalok kapcsolatának hatékonyabbá tételét célozza a helyi adottságok figyelembe vételével. 100 járási tréninget szerveznek az önkormányzati hivatalok munkatársainak a program keretében, összegyűjtik a helyi tapasztalatokat, és a végén az önkormányzatok és a járási hivatalok mindennapi munkáját segítő tananyag: közös tudástár készül. A 2013-ban indult MANORKA 2016 áprilisáig tart, és a Norvég Alap támogatásával a magyar-norvég kapcsolatok erősítésére, az önkormányzati kapacitás fejlesztésére irányul.

„Az ügyfél számára teljesen mindegy, hogy önkormányzati vagy állami szintről részesül az államigazgatási vagy közszolgáltatási ellátásban, csak az a lényeg, hogy jó minőségben kapja azt, ezért törekszünk a rendszer fejlesztésére a kormányzattal egyetértésben” – emelte ki a TÖOSZ főtitkára. Közölte: a megyei polgármesteri fórumok másik központi témaköre a 2014-2020 közötti európai fejlesztési időszak önkormányzatokat érintő lehetőségeinek bemutatása.

Kerekes Miklós társelnök, Ajak polgármestere hozzáfűzte, Magyarországon az önkormányzatokat közvetlenül választják, míg a járási hivatalok kinevezett bürokratikus végrehajtó intézmények, ugyanakkor napjainkban elsősorban ez utóbbiak kerülnek közvetlen kapcsolatba az állampolgárokkal. Az új rendszert minden érintettnek tanulni kell még.

Juhász Tünde megyei kormánymegbízott közölte, a kormányhivatal és a 2013. január 1-jével felállt járási hivatalok jól működnek. A kormányzat szándéka a profiltisztítás, az államigazgatási feladatok ellátásának egységesítése. A januári kormányablaknyitások is ennek jegyében történtek, és a végső cél, hogy a kormányablakoknál lehessen elindítani és intézni valamennyi államigazgatási ügyet. A profiltisztítási folyamat tovább tart, március 1-jétől a járási hivatalokhoz kerül a szociális ellátások folyósítása. Emellett az ügysegédi rendszert is fejlesztik a járási hivatalokban, ezek a munkatársak bizonyos ügyfélfogadási időben a „kihelyezett kormányablakok” lesznek egy-egy településen.

Kakas Béla megyei közgyűlési elnök arról beszélt, hogy az államigazgatási feladatok integrálása azt eredményezi, hogy a kormányhivatalba és a járási hivatalokba hatalmas mennyiségű munka került át, míg az önkormányzatok az adott feladataikra jobban koncentrálva helyben felelnek a településeikért. Tájékoztatott: 2014 és 2020 között a megyei önkormányzat legfontosabb feladata a területfejlesztés, a települések gazdaságfejlesztésének koordinálása az európai uniós pályázati források menedzselésével. Ennek is alapja a kormányhivatal, a járási hivatalok, a megyei és a települési önkormányzatok eredményes kooperációja. Csongrád megye az Integrált Területi Program keretében 29,1 milliárd dedikált forrást használhat fel. Február 23-ától a megyei közgyűlés vezetése a járási székhelyeken személyesen egyeztet ezekről a kérdésekről a polgármesterekkel. A tervek szerint szeptembertől már a szerződések és kifizetések következnek a pályázatokban.

A szegedi fórumon megtörtént a Csongrád megyei tisztújítás is: a TÖOSZ megyei szervezetének képviselői négy küldöttet, valamint közülük megyei tagozatvezetőt választottak. 2015. január 20-a és március 15-e között minden megyében tisztújítást tartanak a TÖOSZ-ban, az országos tisztújító gyűlést a megyei küldöttválasztások után, 2015. április 9-én rendezik majd.”

Forrás:
TÖOSZ: hatékonyabb együttműködés kell a járásokkal; OrientPress; 2015. február 19.