Skip to main content
közigazgatás: magyar

Egyre több ügy intézhető helyben a kistelepüléseken

Szerző: 2015. február 25.No Comments

„Újabb állami szolgáltatásokat juttatnak el azokba a falvakba, ahol nem működik sem kormányablak, sem okmányiroda. Ennek értelmében tovább bővítik a kistelepülésekre járó ügysegédek számát, akiknél a jövőben le lehet adni például a szociális segélyek iránti kérelmeket is – a Rádió Orient műsorában Kancz Csaba kormánymegbízott és Ströcker Zoltán, a kormányhivatal igazgatója ismertette a Komárom-Esztergom megyei aktualitásokat.

A közelmúltban jelent meg a Magyar Közlönyben a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Stratégia 2014-2020 című dokumentum. Ennek keretében halad előre az Államreform 2. program: mélyül a belső és a külső integráció, új feladatot kapnak a kormányhivatalok. A Rádió Orient műsorában Kancz Csaba elmondta, a lakosság jobb kiszolgálása érdekében rövidülnek az ügyintézési határidők, több kormányablak nyílik. „Az integráció újabb állomásában a zöldhatóságok, a bányakapitányságok, valamint közvetlen családtámogatási feladatok kerülnek be a kormányhivatalba” – a kormánymegbízott kiemelte, a legnagyobb kihívást a március 1-jétől átkerülő szociális segélyezés jelenti. A változásokra képzésekkel készült a hivatal.

A külső hivatalok integrálása mellett mélyül a korábbi kormányhivatali struktúra. Ströcker Zoltán elmondta, az erősebb felügyeleti rendszerben felértékelődik a szakmai irányító szervezetek szerepe. Az igazgató hozzátette, erős kontrollrendszerre és a vezetői szintek átstrukturálására volt szükség. Az egyértelmű felelősségi viszonyok mellett erősödik a jogi osztály is. „A deregulációra eddig kevesebb energiát fordítottak, így meg kellett erősíteni a humánerőforrás problémával bíró területeket” – Kancz kiemelte, az április 1-jén induló új struktúrában több miniszter bír utasítási joggal a kormánymegbízott felett. A kormánymegbízott hozzátette, az integráció és a szakmai irányítás előnyeit ötvözik.

Komárom-Esztergom megyében január végén Tatabányán és Oroszlányon nyílt új ügyintézési helyszín. A régióban jelenleg összesen 4 kormányablak van, ám őszig további 4 járásközpontban terveznek integrált ügyintézési pontokat. Kancz Csaba kiemelte, az ügyfelek szokásaihoz igazították az ügyintézési időket, emellett jól követhető ügyfélhívót alakítottak ki. „Máshol bevált módszereket érdemes megtanulni” – hozzátette, minden településre el kívánják vinni az ügysegédi rendszert. Bővítenünk kell az ügysegédek számát, akiknél a jövőben le lehet adni a szociális segélyek vagy okmánycserék iránti kérelmeket is. A feladat ellátásához a megfelelő eszközökkel is ellátják a munkatársakat. A falvak népességmegtartó képességét is elősegíthetjük ezzel – emelte ki Ströcker Zoltán.

„Nem ijedünk meg a fiatal munkavállalóktól” – a kormánymegbízott kiemelte, örömmel fogadják a pályakezdőket. Kancz Csaba a közigazgatási ösztöndíjprogram vidéki terjesztését is támogatta. Ströcker Zoltán hozzátette, a kormányhivatal képzéseit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) felé akkreditáltatni szeretnék – ezzel kívánják segíteni a hallgatókat és a munkatársakat.

A teljes műsor ITT hallgatható meg.”

Forrás:
Egyre több ügy intézhető helyben a kistelepüléseken; OrientPress; 2015. február 24.