Skip to main content
közigazgatás: magyartörvények, határozatok

A Kormány 1084/2015. (III. 3.) Korm. határozata az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló, 2007–2013 között indított projektek szakaszolásáról

Szerző: 2015. március 8.No Comments

„A Kormány
1. felhívja az  operatív programok végrehajtásáért felelős minisztereket, hogy végezzék el az  Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló, a  2007–2013 programozási időszakban indított, szakaszolással érintett és a feszített megvalósítási ütemezésű projektek teljes körű átvilágítását, illetve aktualizálását;
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter nemzeti fejlesztési miniszter nemzetgazdasági miniszter emberi erőforrások minisztere
Határidő: 2015. március 31.

2. felhívja az operatív programok végrehajtásáért felelős minisztereket, hogy végezzék el a 2007–2013 programozási időszakban indított, várhatóan 2015. december 31-ig nem befejezhető és a 2014–2020-as fejlesztési célokhoz nemilleszkedő, azaz szakaszolás alá nem vonható projektek teljes körű átvilágítását;

Határidő: 2015. március 31.

3. felhívja az operatív programok végrehajtásáért felelős minisztereket, hogy az 1. és 2. pont szerinti átvilágításokhoz kapcsolódóan mutassák be a  projektek szakaszolása következtében a  2007–2013 programozási időszakban felszabaduló források lekötésére tett intézkedéseket;

Határidő: 2015. március 31.

4. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter, a nemzetgazdasági miniszter és az emberi erőforrások minisztere bevonásával készítsen jelentést a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság részére az 1–3. pontban meghatározott átvilágítások eredményéről és a kapcsolódó feladatokról.

Határidő: 2015. április 30…”

Forrás:
A Kormány 1084/2015. (III. 3.) Korm. határozata az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló, 2007–2013 között indított projektek szakaszolásáról; Magyar Közlöny; 2015. évi 24. szám; 2015. március 3.; 1914. oldal (pdf)