Skip to main content
egészségügyközigazgatási informatika

Szolnokon is kész az új mentésirányítási központ

Szerző: 2015. március 17.március 21st, 2015No Comments

„A megyei jogú városok közül utolsóként Szolnokon is átadták hétfőn az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) új mentésirányítási rendszerének helyi központját. Az uniós forrásból megvalósult fejlesztés mellett a szolnoki mentőállomás épülete és eszközállománya is megújult.

Az eseményen Burány Béla, az OMSZ főigazgatója elmondta: két uniós projekt keretében több mint 4 milliárd forintból fejlesztik a mentésirányítás rendszerét, és csaknem 11 milliárd forintot fordítanak a mentőállomás-hálózat korszerűsítésére.

Előbbivel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az „a kockás papírtól a számítógépig hatalmas evolúciós ugrást jelent” a hazai mentésirányítás történetében. Az országszerte megvalósuló beruházások jelentőségére utalva pedig kijelentette: az erre fordítható milliárdok lehetővé teszik, hogy a szolgálat munkatársai az eddigieknél is jobban menthessék a menthetőt.

Szólt arról is, hogy 22 új mentőállomás építése mellett november 30-áig 60 állomás korszerűsítését, „dinamizálását” is elvégzik. Jelezte: a több mint harminc éve épült szolnoki mentőállomáson is ideje volt a közel 27 millió forintos „ráncfelvarrásnak”, amely otthonosabbá, gördülékenyebbé és energiatakarékosabbá teszi a 6 mentőjárművel 16 település 117 ezernél több lakóját ellátó 64 dolgozó mindennapjait, akik évente mintegy 12,5 ezer riasztást kapnak.

Bene Ildikó (Fidesz–KDNP), a térség országgyűlési képviselője az átadáson fontos lépésnek nevezte az OMSZ beruházássorozatát, amely szerinte a szervezet komoly szemléletváltásával jár együtt. A korszerűsítésre elköltött milliárdok legfontosabb célja, hogy a segítség 15 percen belül mindenki számára elérhető legyen és ehhez az adott helyzetben legmegfelelőbb szakemberek és eszközök álljanak a mentőszolgálat rendelkezésére – fogalmazott.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a folyamatban lévő fejlesztéssorozathoz kapcsolódóan Jászboldogházán és Kőtelken új állomás épül, Kunhegyesen, Kisújszálláson és Tiszafüreden tart, Szolnokon és Karcagon pedig befejeződött a létesítmények korszerűsítése. Emellett a megyében tíz mentőautót és egy mentőorvosi kocsit állítanak szolgálatba a sürgősségi ellátás fejlesztését célzó uniós projekt részeként.”

Forrás:
Szolnokon is kész az új mentésirányítási központ; mno.hu; 2015. március 17.