Skip to main content
gazdaságjogközigazgatás: magyar

Új törvény készül az adózás rendjéről

Szerző: 2015. március 19.No Comments

„Még ebben a félévben a kormány elé kerül az adózás rendjéről szóló törvény újrakodifikált változata. A korai büdzsé miatt egyéb nagy változtatásra nincs lehetőség.
Az őszi parlamenti ülésszak során a képviselők teljesen új törvényt alkotnak meg az adózás rendjéről. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter arról tájékoztatta a Figyelő Online munkatársát, hogy a jelenleg hatályban lévő, adózás rendjéről szóló törvényt (Art.) hatályon kívül helyezik, és egy újrakodifikált csomagot terjesztenek be a parlament elé. Az új Art. 2016 január elsején léphet hatályba.

A régi törvény leváltásának oka az, hogy egy teljesen új szemléletű adózást tervez meghirdetni a kormány. Amint honlapunkon megírtuk, egy a mostaninál ügyfélbarátabb, szolgáltatóbb adórendszer felépítésére készül a Nemzetgazdasági Minisztérium. A jövőben az szja-bevallásokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készíti el, a bevallással nem kell bíbelődniük az adózóknak. Része a csomagnak, hogy a megbízható vállalatok saját maguk is elvégezhetnék az adóellenőrzésüket, és ha különbözetet tárnak fel, az után nem, vagy csak csökkentett összegű mulasztási bírságot kellene megfizetniük. A kisebb adózók esetében pedig bizonyos feltételek megléte esetén a mostani minimum 50 százalékos bírság 10-20 százalékra csökkenhet. Az adóhatóság, ha elcsúszik a visszautalásokkal, a későbbiekben a jegybanki alapkamat kétszerese helyett annak négyszeresét fizetheti meg késedelmi kamatként az adózónak. Ha pedig az első fokú határozatát nem tudja megvédeni az adózóval szemben, minimum 250 ezer forintot kellene megfizetni az adózónak (ez a fellebbezési illeték ötszörösének felel meg).

A más fontos változásokat is tartalmazó csomagot az Államreform Bizottság már áttekintette. A testület munkájában a kormány tagjai (több miniszter, államtitkár) is részt vesznek, a testület elnöke Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora. Heti rendszerességgel üléseznek, véleményezik a javaslatokat, például korábban szakképzés átalakítási koncepciója is a megjárta a bizottságot.

A miniszter szerint az adócsomaggal kapcsolatban a testület néhány kiegészítő információt, háttérszámítást kért még a tárcától. Ezt követően, még ebben a félévben a kormány elé kerül a javaslat, amelyről ősszel szavazhatnak a képviselők. Némi nehézséget okoz, hogy a miniszterelnök, Orbán Viktor utasítására idén a megszokottnál korábban, már az első félév végén el kell fogadni a következő évi – a 2016-os – költségvetést. Vagyis a bevételekhez kell rendelni az adószabályokat, nem pedig fordítva. Emiatt az Art. megújításán túl várhatóan nem lesznek nagy horderejű változások az őszi adócsomagban.

A szaktárcánál az Art.-n túl más adófajtákat is újragondolnak. A társasági adó egykulcsossá tételének, vagy az egyszámjegyű, egykulcsos szja koncepcióját azonban nem akarták most a bizottság elé tárni, mert az Art. újrakodifikálása épp elég feladatot ad.

Varga Mihály azt is elmondta a honlapunknak, hogy az adózás rendjéről szóló csomagot – melyben, mint megírtuk, több, a NAV-val szemben szigorúbb intézkedést találni – az adóhatóságnak is elküldték, és a szervezet „támogatta azt”.”

Forrás:
Kidobják az adótörvényt, januártól jön az új Art.; Baka F. Zoltán; Figyelő Online; 2015. március 18.