Skip to main content
közigazgatási informatika

Ragaszkodik a Windows XP-hez a berlini közigazgatás

Szerző: 2015. március 25.No Comments

„A német főváros hivatalaiban a meghosszabbított terméktámogatás lejárta után is ragaszkodnak az elavult operációs rendszerhez.

Berlin 300 000 eurót fizetett a Microsoftnak a közigazgatásban használt számítógépekre telepített Windows XP-k meghosszabbított terméktámogatásáért – ez derült ki abból a válaszból, amelyet kérdéseire Thomas Birk, a helyi Zöldek egyik képviselője kapott. A döntés hátterében az áll, hogy a hivatalokban rossz a szabványosítás és a speciális alkalmazásokat sem sikerült más operációs rendszerekre átvinni. Mindez azt jelenti, hogy a közigazgatásban továbbra is maradhat a Windows XP, amely már egyáltalán nem ajánlott szoftver.

Ennek ellenére a döntéshozók mindent elkövetnek azért, hogy a biztonsági kockázatokat a minimálisra csökkentsék. Többek között az egyik óvintézkedés az, hogy az érintett PC-k nem csatlakoznak az internethez. Megbizonyosodnak arról is, hogy a használt McAfee vírusirtók 2015 vége után is elérhetők lesznek a Windows XP-re és járnak majd hozzájuk a frissítések. Azt ugyanakkor egyelőre nem lehet tudni, hogy meghosszabbítják-e a Microsofttal kötött terméktámogatási szerződést.

A berlini szenátus álláspontja az, hogy a tartomány és a kerületek közigazgatási hivatalai maguk döntenek az IT-beszerzéseikről, azok módjáról, valamint az IT-támogatásról. Ezt azt jelenti, hogy mindegyik intézmény maga felel a hardverei és a szoftverei aktualizálásáért. Az elmúlt hónapokban problémát jelentett, hogy a Windows 7 32 és 64 bites verzióira, illetve az Office irodai programcsomag különböző (2010, 2013) változataira való átváltáskor számos különleges kihívással szembesültek a szakemberek. A berlini közigazgatásban tavaly október 31-én több mint 70 000 számítógépből még közel 29 000 konfiguráción volt Windows XP. A következő helyzetfelmérésre március 31-én kerül sor.

Tavaly decemberben vált ismertté, hogy a német szövetségi parlamentben számos számítógépen a Microsoft elavult operációs rendszere működött. A szövetségi közigazgatási hivatal külön megállapodást kötött a Microsofttal, a támogatás költsége elérte a 100 000 eurót, amire még rárakódott a 19 százalékos adókulcs is.”

Forrás:
Ragaszkodik a Windows XP-hez a berlini közigazgatás; SG.hu; 2015. március 24.