Skip to main content
közigazgatás: magyartörvények, határozatok

Ennyi plusz pénzhez jutnak a közszolgák

Szerző: 2015. április 11.No Comments

„A kormány a központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak idei bérkompenzációjának finanszírozására 22 milliárd 294 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el, az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

Ezt a jövedelemkiegészítést 2012-től vezették be a közszférában, az adójóváírás megszűnésének ellentételezésére. A kompenzáció forrása a költségvetés Miniszterelnökség fejezetében elkülönített céltartalék.

A legnagyobb tételt a gyógyító-megelőző ellátás területén dolgozók kapják, 3 milliárd 768 millió forint összegben.

Az egyetemek és főiskolák alkalmazottaira 1 milliárd 943 millió, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központra 1 milliárd 775 millió forint jut.

A rendőrség részesedése 1 milliárd 737 millió, a honvédségé pedig 1,1 milliárd forint.

A fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok pedig 1 milliárd 259 millió forinthoz jutnak.

Az egymilliárdnál kisebb tételekből a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részesedése 720 millió, a bíróságoké 348 millió, míg az ügyészségeké 123 millió forint.

A személyi juttatásokon felül külön tétel még a munkaadókat terhelő járulékok és a szociális hozzájárulási adó, amely az előbbiek több mint egyharmada.

A KSH jelentése szerint a költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, tavaly mintegy 217 ezren részesültek az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló kompenzációban. A költségvetési szférában az erre jogosultak átlagosan havi 9700, a nonprofit szervezeteknél 9400 forintot kaptak ezen a címen. Idén januárban az összeg 9600, illetve 9100 forint volt.”

Forrás:
Ennyi plusz pénzhez jutnak a közszolgák; Napi Gazdaság Online; 2015. április 10.
A Kormány 1206/2015. (IV. 9.) Korm. határozata a központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2015. évi kompenzációjához szükséges előirányzat-átcsoportosításról; Magyar Közlöny; 2015. évi 48. szám; 2015. április 9.; 4749-4759. oldalak (pdf)