Skip to main content
egészségügyenergiaközigazgatás: magyar

Újraszabják Jászberény költségvetését

Szerző: 2015. április 12.No Comments

„Újratárgyalják Jászberény költségvetését a második félévben amiatt, hogy az állam beavatkozásával a város megszabadulhat 750 millió forintos kötelezettségétől, amely egy vesztes per miatt hárult volna rá – mondta Szabó Tamás, Jászberény polgármestere szombaton.

A kormány a héten döntött arról, hogy az állam átvállalja a Dalkia céggel szembeni 750 millió forintos kötelezettséget, ezt Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be még csütörtökön – emlékeztetett Pócs János országgyűlési képviselő szombaton, a Jászberényben megnyílt képviselői iroda avatóján.

Pócs János az MTI-nek felidézte: a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház 2008-ban végrehajtott átalakítását követően, az addig üzemeltetési szolgáltatóként jelen lévő Dalkia pert indított a várossal szemben. A 2010-ben elindult pereskedés az idén azzal zárult, hogy a bíróság – perköltséggel és kamatokkal együtt – mintegy 750 millió forint megfizetésére kötelezte a város önkormányzatát.

A város vezetése jelezte a határozat kihirdetését követően, hogy saját forrásból ezt a kötelezettséget nem tudja teljesíteni, ezért állami segítségnyújtást kért.
Pócs János hangsúlyozta: ha a város bajban van, az az egész kistérségre negatív hatást gyakorol, ezért döntött úgy a kormány, hogy megoldja a problémát.

Az országgyűlési képviselő kitért arra is, hogy kérésére a jelenlegi városvezetés feljelentést tett jelentős vagyoni hátrány okozása miatt ismeretlen tettes ellen. Hozzátette: indítványozta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) és az Állami Számvevők (ÁSZ) vizsgálatát az ügyben.

Szabó Tamás polgármester a kormány döntésével kapcsolatban elmondta: a bejelentés egyelőre a kötelezettség átvállalásáról szólt, forrását szintén a kormány fogja meghatározni.”

Forrás:
Újraszabják Jászberény költségvetését; HVG.hu/MTI; 2015. április 11.