Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyartávközlés

Hat témaköre lehet a netkonzultációnak

Szerző: 2015. április 13.No Comments

„Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Infokommunikációs Kollégiumával folytatott szakmai egyeztetése után elmondta, hogy világosan látszanak a kérdéssor-javaslat témakörei. Ezek között említette a megfizethető internetszolgáltatást, a digitális kompetenciák fejlesztését, a világháló mindenki számára elérhetővé tételét, a felhasználók és adataik védelmét, a technológiának a gazdaság fejlesztését támogató felhasználását, valamint azt, hogy minél több színvonalas tartalom és szolgáltatás legyen elérhető ilyen módon.

A gazdasággal kapcsolatos lehetséges témakörök között említette a miniszterelnöki biztos a startup cégek támogatását, a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások bevonását a szélessávú internethálózat fejlesztésébe, a kisebb cégek internetes jelenlétének támogatását uniós forrásból, valamint azt, hogy milyen adócsökkentésekkel lehetne támogatni az internet használatának magyarországi elterjedését.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról beszélt, hogy az alapvető infokommunikációs eszközök alkalmazásában Magyarország az uniós mezőny utolsó harmadában van; a cégek 61 százalékának van honlapja, 85 százalékuk használ szélessávú internetet, míg a közösségben ez a két mutató 73, illetve 90 százalék. Az MKIK elnöke hangsúlyozta: elsősorban szemlélet-, illetve gondolkodásmódbeli váltásra van szükség, amit támogat is a kamara. Azt mondta, egy mikro-vagy kisvállalkozás lemaradásának oka lehet, hogy a tulajdonos számára idegen eszköz az internet, amely ma úgy válik elengedhetetlen eszközzé a mindennapokban, ahogy a 19. és a 20. század fordulóján a villamos áram.

Deutsch Tamás közölte továbbá: a jövő hétre áll össze a konzultációra bocsátani javasolt húsz kérdés, a lista pedig egy újabb egyeztetési kör után, április végén kerül a kormány elé, majd májustól minden, 14. évét betöltött magyar polgár véleményt nyilváníthat e témában.”

Forrás:
Hat témaköre lehet a netkonzultációnak; InternetKon; 2015. április 8.