Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyar

Még ebben a hónapban indulnak az első uniós pályázatok

Szerző: 2015. április 20.No Comments

„Már ebben a hónapban kiírásra kerülnek az első pályázatok a GINOP keretén belül, több mint kilencvenmilliárdra pályázhatnak a vállalkozások. A részletekről Milos Katalin, a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatkezelési főosztályvezetője beszélt a Piac&Profit konferenciáján.

2733 milliárd forint van a GINOP keretében az elkövetkező években. Az alapvető célkitűzés, hogy a fenntartható gazdasági növekedést a versenyképességünk növelésével, a magyar ipar növelésével, a magas hozzáadott értékű ágazatok erősítésével érjük el. „Külön stratégiai cél, hogy a vállalkozók ne magányos harcosokként lépjenek új piacokra, ezért kiemelten segítjük az együttműködő vállalkozásokat” – mondta Milos Katalin, a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatkezelési főosztályvezetője a Piac&Profit konferenciáján.

Pénzügyi eszközök (vissza nem térítendő támogatások) már az év második felében elérhetőek lesznek a kkv-k számára. A GINOP-ban az idén közel hetven pályázat fog megjelenni 830 milliárd forintos keretösszeggel.
Ezek közül még ebben a hónapban (a tervek szerint) megjelenik

  • az mkkv-k számára egy 80 milliárdos keretösszegű pályázat kapacitásbővítésre
  • szintén mkkv-k számára 5 milliárd forint értékben munkahelyteremtésre a szabad vállalkozási zónákban,
  • szintén áprilisban 5 milliárdos keretösszeggel az mkkv-k piaci megjelenítésének támogatására is kiírásra kerül pályázat, egyszerűsített formában, gyorsított elbírálással.

Munkahelyteremtés a turizmusban és a mezőgazdaságban
„Ma a magyarországi 4,2 millió foglalkoztatottból egymillióan állami intézményekben, a közmunkaprogramban, illetve a közszférában dolgoznak. Ezt az arány mindenképpen csökkenteni kell” – hangsúlyozta Csepreghy Nándor. Ezért a jelenlegi ciklusban a fejlesztési forrásokat olyan ágazatokra koncentrálják, amelyek nagy élőmunka igényűek, mint a mezőgazdaság, a turizmus és bizonyos mértékig a gépipar.

A gazdasági növekedés ösztönzésében viszont nagyobb szerepet kapnak majd a multinacionális vállalatoknak, amelyeken keresztül a magyar beszállítók termékei megjelenhetnek a világpiacon. Szintén a növekedés támogatásához tartozik az innováció támogatása az autóiparban, gyógyszeriparban, és az IT szektorban.

Mivel a pályázatok fókuszáltabban jelennek meg, ezért ez azzal jár, hogy kevesebb pályázati projekt lesz támogatható…”

Forrás:
Még ebben a hónapban indulnak az első uniós pályázatok; Piac és Profit; 2015. április 16.