Fókuszban a főváros élhetőségi indikátorai

„A Levegő Munkacsoport és a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont (MUTK) 2015. március 31-én, szerdán műhelyvitát rendezett Budapest Élhetőségi Indikátorai címmel. A vitát Ongjerth Richárd, a MUTK ügyvezető igazgatója nyitotta meg, ezután két előadást hallgathattak meg a jelenlévők.

Elsőként Tóth Róbert, a MUTK gyakornoka egy 2014 augusztusa óta folyó módszertani kutatás eddigi eredményeit ismertette. A kutatás a MUTK menedzselésében a magyar városok több szempontú rendszeres értékelésének előkészítésére vonatkozik. Róbert előadásában szó esett a települések attraktivitásának és élhetőségének mérhetőségével kapcsolatos problémákról és ezek lehetséges megoldásairól, emellett egy részletes indikátorrendszer kidolgozásának módszertana is bemutatásra került. A munka még folyamatban van, remélhetőleg néhány hónapon belül nyilvánosságra kerülnek az első eredmények is.

Ezután Célia Clapit, a Lille-i Egyetem Területgazdálkodási és Urbanisztikai Intézetének (Institut d’Aménagement et d’Urbanisme) munkatársa, aki egyébként jelenleg a Levegő Munkacsoport gyakornoka, a műhelyvitával azonos című előadásában a témával kapcsolatos kutatási eredményeit mutatta be. Célia az elmúlt hónapokban a Levegő Munkacsoport „Ajánlások Budapestért – Mit várunk az önkormányzatoktól 2014 és 2019 között” című anyaga alapján egy részletes tanulmányt készített. A munka tartalmi bemutatása után az indikátorokkal kapcsolatos szakmai kérdésekben alakult ki műhelybeszélgetés a résztvevők között. A komplex kulcsindikátorok megvitatása mellett a több oldalról megközelíthető mellékindikátorokról is szó esett.

A több, mint három órán át tartó szakmai beszélgetés során a jelenlévők több vitás kérdésben is megállapodásra jutottak, az eredmények pedig mindkét bemutatásra került kutatás szempontjából előremutatónak bizonyulnak.”

Forrás:
Fókuszban a főváros élhetőségi indikátorai; Magyar Urbanisztikai Társaság

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, társadalom
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.