A Kormány 1264/2015. (IV. 30.) Korm. határozata az elektronikus ügyintézés földügyi igazgatásban való bevezetésének előkészítése érdekében szükséges intézkedésekről

„A Kormány
1. egyetért azzal, hogy 2016. július 1-jétől a földhivatalok, valamint a Földmérési és Távérzékelési Intézet feladatairól,illetékességi területéről, továbbá egyes földhivatali eljárások részletes szabályairól szóló kormányrendelet szerinti földügyi igazgatásban megvalósuljon az elektronikus ügyintézés, illetve, hogy a földügyi igazgatás körébe tartozó küldemények is bekerüljenek az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszerben érkeztethető és kézbesíthető küldemények körébe;

2. felhívja a földművelésügyi minisztert, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával tegyen javaslatot a Kormány részére az 1. pont szerinti feladat megvalósításához szükséges intézkedések ütemezésére, valamint az ahhoz kapcsolódó költségvetési igényekre;
Felelős: földművelésügyi miniszter Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: 2015. május 20.

3. felhívja a földművelésügyi minisztert, hogy az 1. pont szerinti feladat megvalósítása érdekében a belügyminiszter, az igazságügyi miniszter és a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával vizsgálja felül a földügyi igazgatásra vonatkozó szabályokat, és tegye meg a szükséges jogszabály-előkészítési lépéseket.
Felelős: földművelésügyi miniszter belügyminiszter igazságügyi miniszter Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: a 2. pont szerint a Kormány elé terjesztett ütemezés szerint…”

Forrás:
A Kormány 1264/2015. (IV. 30.) Korm. határozata az elektronikus ügyintézés földügyi igazgatásban való bevezetésének előkészítése érdekében szükséges intézkedésekről; Magyar Közlöny; 2015. évi 60. szám; 2015. április 30.; 5595. oldal (pdf)

A bejegyzés kategóriája: jog, közigazgatási informatika, törvények, határozatok
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.