Skip to main content
gazdaságinformatikajogközigazgatás: magyar

Vizsgálat indul a magyarországi Uber ellen

Szerző: 2015. május 2.No Comments

„A nemzetgazdasági miniszter utasította a minisztériumot és intézményeit, hogy vizsgálódjanak, illetve tegyenek lépéseket a piaci állapotok rendezésére.

Az internetes személyszállításban utazó, magát nem taxitársaságnak valló Uber ellen indított offenzívát Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Erről Facebook oldalán tett bejelentést, amiben arra hívja fel a figyelmet, hogy a kvázitaxi társaság nem tartja be az alapvető személyi és tárgyi feltételeket, ezzel pedig piaci előnyre tesz szert. A minisztert az is zavarja, hogy az Uber úgy szolgáltat Magyarországon, hogy közben nem fizet adót.

„A helyzet így nem maradhat. Ma arra adtam utasítást, hogy a gazdasági minisztérium és intézményei indítsanak vizsgálatot és tegyenek lépéseket a piaci állapotok rendezésére, valamennyi tisztességes vállalkozó és biztonságosan közlekedni akaró utas érdekében” – írja bejegyzésében.

Az Ubernek több országban megtiltották már a személyszállítást, azóta több frontot is nyitott az internetes vállalkozás. Több helyen ételt szállítanak házhoz, de a pletykák szerint az egynapos határidejű csomagkiszállítással is próbálkoznának. A hivatásos taxisok külföldön és Magyarországon is demonstráltak már az Uber ellen, sőt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tavaly már jelezte, aggályosnak tartják az internetes szolgáltató formabontó megoldásait.”

——-

„Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter utasítására vizsgálat indul az Uber taxicég ellen, amely érdemi adófizetés, és sok esetben a taxizáshoz szükséges szakmai feltételek teljesítése nélkül végzi tevékenységét. Az adóhivatali vizsgálattal a piaci verseny megóvását, valamint az adózó és a vonatkozó szabályokat betartó taxisok védelmét akarja biztosítani a tárca.

A Hollandiában bejegyzett Uber International Holding B. V. gyakorlatilag internet-alapú diszpécser szolgáltatást nyújt a magyar „sofőrök” és utasok számára, jutalékért, és miután nem rendelkezik magyarországi telephellyel, itthon nem fizet adót. A leányvállalataként működő Uber Hungary Kft. is érdemi adófizetés nélkül végzi tevékenységét.

Az Uber rendszerébe bekapcsolódott magyar sofőröknek – tekintettel arra, hogy Magyarországon végeznek üzletszerű tevékenységet – az általuk szerzett jövedelem után adózniuk kell. Számos visszajelzés érkezett arra vonatkozóan, hogy az Uber rendszerében résztvevők jellemzően nem teljesítik az adókötelezettségeiket, ahogyan a személyszállításra vonatkozó szakmai követelményeket sem. A megkezdett vizsgálat célja ezért a tisztességesen működő vállalkozók és biztonságosan közlekedni akaró utasok védelme, a piaci állapotok rendezése.”

Forrás:
Vizsgálat indul a magyarországi Uber ellen; Szűcs Péter; IT café; 2015. április 30.
Vizsgálat indul a tisztességes és biztonságos taxitársaságok védelméért; Nemzetgazdasági Minisztérium; 2015. április 30.