Skip to main content
energiagazdaságinformatika

Forradalom készül: a Tesla akkumulátorai a megújuló forrásból származó elektromos energia tárolásának első, könnyen alkalmazható eszközei

Szerző: 2015. május 3.One Comment

„Már hónapok óta pletykálnak róla, hogy a Tesla alapító Elon Musk az autózás forradalmasításánál többet is szeretne tenni azért, hogy egy fenntartható világban élhessünk. A találgatások alapját a Nevadába tervezett, Gigafactory néven elhíresült óriási lítium-ion akkumulátorgyár, illetve a szintén Musk érdekeltségébe tartozó SolarCity egy éve futó tesztprogramja adta. Ez utóbbi keretében a SolarCity szolgáltatótól napelem rendszert lízingelő ügyfelek egy alapdíj és némi havidíj befizetése mellett egy falra szerelhető akkumulátorcsomaggal otthon tárolhatták, majd éjszaka felhasználhatták a napelemeik által termelt extra, el nem használt energiát. Ezekből mindenki arra következtetett, hogy a Tesla az új gyár által előállított akkucellákat az elektromos autók mellett a háztartásokba is el szeretné adni.

A pletykák és találgatások szinte minden tekintetben igaznak bizonyultak. A minap a cég alapítója egy esti sajtótájékoztató keretében bejelentette a cég legújabb termékét a Powerwallt, amit a megújuló forrásból származó elektromos energia tárolásának első, könnyen alkalmazható módszerének szánnak. A fali szerkényre hasonlító 100 kg-os doboz verziótól függően 7 vagy 10 kWh-a energia tárolására képes. A kisebb kapacitású változatot napi töltésre és felhasználásra, míg a 10 kWh-ás verziót a háztartás áramellátásának folyamatos biztosításához, biztonsági háttérnek tervezték. A Teslától megszokott módon szépen kialakított dobozokból akár kilenc is egymás mellé tehető, így igen komoly otthoni tárolókapacitás alakítható ki belőle.

A 7 kWh-ás Powerwallal a háztetőre telepített napelemek által napközben termelt energiát eltárolva a napelemek szempontjából inaktív időszakban, a reggeli, illetve az esti órákban is biztosíthat a háztartás energiaellátása. Nincs szükség a felesleges áram hálózatba való visszatáplálására, majd néhány órával később az onnan való áramvételezésre, hiszen az energia a helyben telepített akkumulátorokról sötétben is rendelkezésre fog állni. Természetesen 7 kWh egy nagyobb családi ház áramellátására valószínűleg nem elegendő, de kettő 7 kWh-ás Powerwall akkuval már nagyon sok háztartást lehetne véglegesen függetleníteni az elektromos hálózattól.

A 10 kWh-ás verzió azokba a háztartásokba kínál biztonsági hátteret, ahol az elektromos energiaellátás bizonytalan, sok a kimaradás a szolgáltatásban. Ilyen helyeken egy 10-12 órás áramkimaradás is áthidalható egy Powerwall egységgel, mielőtt be kellene indítani a generátort. Bár nálunk az áramszolgáltatás meglehetősen stabil, a világon valószínűleg sok helyen van létjogosultsága egy ilyen jellegű szünetmentes áramszolgáltatási megoldásnak.

A Powerwall azokban az esetekben is jó megoldás, ha az éjszakai áram és a nappali áram között nagy az eltérés. A telepet az olcsóbb árammal feltöltve a csúcsidőben is olcsóbb árammal üzemeltethetők az elektromos fogyasztók.

Az egyén érdeke mellett a villamos energia fogyasztói oldali tömeges tárolásának a társadalmi haszna is óriási. Ha a fogyasztók egy része átáll arra, hogy csúcsidőn kívül vesz csak fel áramot a hálózatból, akkor az áramtermelés folyamatosan azonos szinten tartható. Az el nem használt áram mehet az akkumulátorokba ahelyett, hogy felhasználatlanul elveszik. A csúcsidőszaki tüskék megszűnésével pedig lekapcsolhatók a hálózatról a legkorszerűtlenebb erőművek, amivel jelentősen csökkenthető a környezetszennyezés mértéke is.

Egy folyamatosan működő, kiapadhatatlan fúziós reaktor (Nap) mellett élünk, az energiaigényünket mégis fosszilis energiahordozók elégetésével nyerjük. Egyszerűen azért, mert nem tudjuk tárolni és hatékonyan felhasználni a Nap által termelt energiát. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy képtelenség annyi napelemet telepíteni, amennyi az energiaigényünket fedezni tudná, pedig az Egyesült Államok teljes áramigényét el tudná látni egy akkora napelem farm, amekkora Texas északi nyúlványának negyedén elférne (a kivetített térkép alapján kb. 120×120 km-es területről lehet szó; német tanulmányok korábban a Föld áramigényének fedezéséhez 254×254 km-es területet adtak meg). Ráadásul mindennek az energiának az átmeneti tárolásához elegendő lenne egy néhány négyzetkilométeren elhelyezhető mennyiségű akkumulátor.

Rövid előadásában Musk a természetesen a teljes világ elektromos rendszerének, illetve a Föld energiafelhasználásának megreformálását vizionálta. A 7-90 kWh kapacitásig skálázható Powerwall mellett ugyanis bemutattak egy korlátlan számban összekapcsolható, 100 kWh kapacitású akkumulátor szekrényt is, a Tesla Powerpacket. Már van egy olyan szolgáltató, amelyik ezekkel tervez 250 MWh kapacitású tárolót építeni, de az esti sajtótájékoztató egészét is napelemekről feltöltött Powerpack egységekkel, az áramszolgáltató hálózatának használata nélkül látták el energiával.

Ahhoz, hogy az Egyesült Államok teljes elektromos hálózatát átállíthassák megújuló energiaforrásokra, mindössze 160 millió Powerpack akkura lenne szükség, de 900 millió felhasználásával a teljes világ mai elektromos rendszere kiszolgálható lenne megújuló energiaforrásból, elsődlegesen napenergiából. 2 milliárd ilyen egység felhasználásával az energiahálózatok mellett a közlekedés és a fűtési rendszerek is átállíthatók lennének megújuló energiára. Bár ez hihetetlenül és elérhetetlenül nagy számnak tűnik, de Musk rávilágított, hogy mennyire nem az. Jelenleg nagyjából 2 millárd autó fut az utakon, és ez az állomány nagyjából 20 évente megújul. Tehát az emberiség olyan komplexitású és értékű eszközökből is képes ilyen mennyiséget legyártani, mint az autó. Ennyi akkumulátor legyártása tehát nem lehetetlen küldetés, az emberiség igenis képes rá.

Természetesen a Tesla nem fogja tudni egymaga legyártani az összes akkumulátort, és nem is törekszik erre. Meglátásuk szerint sok további cégnek kell megjelennie ezen a területen, hogy eredményt lehessen elérni. A Tesla open source politikája értelmében a Powerwall, Powerpack és a Gigafactory is nyílt forrású, így a most már Gigafactory 1 néven emlegetett gyárból a jövőben igazából egy bárhova telepíthető, akkumulátorokat gyártó termék lehet.

A kézzelfogható jövő azonban első körben a Powerwall, ami nyár végén a már említett két verzióban válik elérhetővé. A telepítés és az inverter költségét leszámítva a Powerwall 7 kWh-ás változatáért 3000, míg a 10 kWh-ás verzióért 3500 amerikai dollárt kell majd leszurkolni. Mindkét verzió 2 kW-os folyamatos és 3,3 kW-os csúcsteljesítmény leadásra képes. Az akkumulátorok tartósságát jól demonstrálja, hogy a Tesla 10 év garanciát vállal rájuk.”

———-

„[A következőkben olvasható cikk tíz nappal ezelőtt íródott, de nagyjából ugyanerről a témáról szól. Fontos háttér-információk, további hivatkozások, ábrák vannak benne. Szerk.] Rohamosan esnek az elektromos autók akkumulátor-árai, ami meglepte az elemzőket. Mindez átrendezheti az autópiacok mellett az árampiacot is.

Björn Nykvist és Mans Nilsson kutatása szerint az „elektromos autók akkumulátorainak ára gyorsan csökken, 2007 és 2014 között évente nagyjából 14%-al esett az ár ($1,000/kWh-ról $410-ra).” A kutatás az elektromos autók piacvezetőinek (Tesla Model S és Nissan Leaf) árait is vizsgálta, és azt találták, hogy „itt az akkumulátorok árai még alacsonyabbak, $300/kWh körül vannak”. Tehát a legjobb gyártók már most elérték az áregyenlőséget a konvencionális autókkal.

Az igazi áttörés azonban még nem jött el. „Ha a költségek elérik a $150/kWh tartományt, az elektromos autók valószínűleg már nem csak egy szűk kör számára lesznek elérhetők, és az egész piacot elkezdik meghódítani, ami teljes paradigmaváltást jelentene a járműtechnológiában.” Ez az áttörés nem lehetetlen, már akár 2020 környékére elérhető a 150 dolláros akkumulátor ha folytatódik a termelés tökéletesítése, a mérethatékonyság növelése és az iparág is megtanulja az új technológiát.

Ramez Naam cikkében tovább elemzi, mik a következményei az olcsó akkumulátoroknak:

A napelem-forradalommal együtt áttörés jöhet az otthoni energiatárolásban
Ha valaki ma napelemmel felesleges áramot termel, annak általában megéri visszatáplálni a hálózatba. Csakhogy várhatóan nem fog mindig (közel) annyit kapni az áramért, amennyiért veszi. (A háztartások jó drágán veszik általában az áramot a fejlett országokban.) Viszont ha olcsóbb lesz a tárolás otthoni akkumulátorral, vagy az elektromos autóval, akkor megérheti majd eltárolni későbbre, ahelyett, hogy visszaadná hálózatba.

Mindez a hálózatokra, az árampiacra is jelentősen hat
A nappali és éjszakai áramár-különbségeket mérsékelheti, a csúcsidőszakokban termelő (gáz)erőműveket nehéz helyzetbe hozza. És – ezt már mi tesszük hozzá – nyomás alá helyezheti a kiskereskedelmi áramárakat, főleg ott, ahol a kiskereskedelmi árrés olyan óriási, mint például Németországban.

Ramez Naam teljes cikkét lásd itt.
Lásd még erről a mi múltkori írásunkat is: A napelemek forradalma.

Forrás:
Megújuló energiára állítja át a világot a Tesla; geeks.hu; 2015. május 3.
Öt évvel előbb jön a forradalom az elektromos autóknál?; Guruló hordók blog; 2015. április 20.
Lásd még: Tesla Energy (sajtóközlemény)
Tesla Battery Economics: On the Path to Disruption; Ramez Naan; 2015. április 30.
Vita a Hacker News-on
The Information Age Is Over. Welcome to the Infrastructure Age; Gizmodo; Annalee Newitz; 2015. május 1.