Skip to main content
Uncategorized

Nagy a kereslet a Tesla akkumulátorai iránt

Szerző: 2015. május 10.No Comments

„A hét egyik legjelentősebb mozzanataként Elon Musk bejelentette, hogy a Tesla megfizethető akkumulátorok piacra dobásával változtatna nagyot a világ energiafelhasználási szokásain. A grandiózus terv részeként egy olcsóbb, az átlagfelhasználóknak szánt akkut, valamint a vállalatokat célzó, jóval nagyobb teljesítményű energiaforrást kínálnak az érdeklődőknek.

Igény az volna rá
A Tesla Energy mögött álló elképzelés szerint a napenergiát begyűjtve, tárolva, majd felhasználva tehermentesíthetők az elektromos hálózatok, valamint olcsóbban juthatunk hozzá tiszta és megújuló energiához. Az árak és modellek bejelentése után az volt a nagy kérdés, hogy Musk mennyire tudta felkelteni az érdeklődést, és hányan döntöttek úgy az új termékek ismeretében, hogy rendelnek belőle.

A Bloomberg munkatársai elvégeztek néhány számítást a Musk által azóta közölt adatokból, aminek az eredménye az, hogy közel 1 milliárd dollár értékben futott be foglalás az akkumulátorokra. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez még csak nem is előrendelést jelent, mivel a Tesla oldalán egyelőre csak az igényt lehet jelezni, amit nem feltétlenül követ vásárlás és még előleget sem kell fizetni, ahogy az egyébként a Tesla járművek esetében történik.

Az otthoni felhasználásra szánt Powerwall egységekre 38 ezer foglalás érkezett, de mivel egy foglaláson belül több akku is megjelölhető, így Musk szerint 50-60 ezer körüli akkumulátorról van szó. A Bloomberg végül 55 ezer darabbal számolt és mivel két áron kerülnek majd forgalomba (3000 és 3500 dollár), így ezt is megközölte, és 3250 USD-vel szorozta fel a foglalási számot, aminek a végeredménye 178,8 millió dollár.

A Powerpack lesz a nagy üzlet
Az igazán nagy értéket azonban nem a Powerwall, hanem a nagyfogyasztóknak készült Powerpack jelenti. Ebből 2500 darabos foglalás érkezett, a telepítése viszont legalább 10 darab Powerpackkel történik, ami tehát így minimum 25 000 egység, ami összesítve 2,5 millió kilowatt órás kapacitást jelent. A Powerpack esetében az árazás teljesítmény alapú (250 dollár/kilowatt óra), azaz 625 millió dollár értékű foglalásról beszélhetünk.

A két összeg együtt 803,8 millió dolláros tételt ad ki, ami a Tesla képviselői szerint is korrekt becslés. Az első konkrét eredményekre az év második feléig még várni kell, mivel a forgalmazás a nyári hónapok során indul meg.”

Forrás:
Beütött a Tesla akkumulátor üzlete; Horváth Balázs; Bitport.hu; 2015. május 9.
Lásd korábbi cikkünk: Forradalom készül: a Tesla akkumulátorai a megújuló forrásból származó elektromos energia tárolásának első, könnyen alkalmazható eszközei