Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyar

Lázár János a bürokrácia csökkentéséről az építésügyben és másutt, a mérnöki kamarákról, közbeszerzésekről és más aktuális kérdésekről

Szerző: 2015. május 13.No Comments

„Együttműködési megállapodást írt alá Lázár János a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) és a Magyar Építész Kamara (MÉK) elnökeivel, a legfontosabb közös feladatok között a miniszter az építésüggyel kapcsolatos állami bürokrácia jelentős csökkentését és az európai uniós források hatékonyabb és átláthatóbb felhasználását említette.

A kedden, Budapesten aláírt megállapodás alkalmából rendezett sajtótájékoztatón a miniszter kiemelte: a szakmai szervezetekkel való együttműködéssel el szeretnék érni, hogy olyan új építésügyi rendszer, beruházási szisztéma jöjjön létre, amely csökkenti a bürokráciát az építtetők számára és garanciát jelent az államnak az adóforintok hatékony felhasználására.

Hozzátette: alapvetően szakmai segítséget, kezdeményezéseket, jó ötleteket várnak az építész és mérnök társadalomtól az állami ügyintézés jobbá tétele és a források hatékonyabb felhasználása érdekében.

Elmondta: új kezdeményezésként a kormány közvetlenül támogatja a megyei szervezeteket, hogy a vidéki építész és mérnöktársadalom a közösség szervezője, tartópillére legyen. Motiválni szeretnék a kamarai életet, ösztönözni a mérnökök helyi felelősségvállalását – tette hozzá a miniszter.

Barsiné Pataky Etelka, a MMK elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: minden megbízó – állam, önkormányzat, magánember – érdeke, hogy a mérnöki munka jó minőségben készüljön el, ebben kívánnak partnerei lenni a miniszterelnökségnek. A konkrétumok között említette az eljárások leegyszerűsítését és a beruházások előkészítésének teljes megreformálását.

Az MMK elnöke kiemelte, hogy elkészült a közbeszerzési törvény tervezete, amelyben a „minőséget megfojtó áralku” helyett a verseny a leggazdaságosabb pályázat kiválasztására fókuszál. Az uniós források elosztásánál gondolni kell arra is, hogy segítségükkel ne csak a nagyvállalatok, hanem a mérnöki kis- és középvállalkozások is fejleszteni tudják kapacitásaikat – tette hozzá.

Hajnóczi Péter, a MÉK elnöke kiemelte: az egyszerűsítés a legfontosabb az építész szakmával kapcsolatos eljárásokban, mert ezeknek a megértése most a szakembereknek is kihívás. A reform végrehajtásakor fontos a differenciáltság, a jogalkotásban lehetőséget kell adni a könnyített eljárásra és a többszintű rendszerek bevezetésére, valamint fontos a különböző építési kategóriák meghatározása is az engedélyezés során – mondta. Egy üdülőfunkciójú épület engedélyezésénél az eljárásnak lényegesen egyszerűbbnek kell lennie, mint egy tízezer négyzetmétert meghaladó épület esetében – fejtette ki.

A MÉK elnöke felhívta a figyelmet az építészeti tervpályázatok fontosságára, vélekedése szerint a mostaninál lényegesen több tervpályázatot kell biztosítani, ami összefügg 2014-2020-as uniós fejlesztési források hatékony és átlátható felhasználásával. Az eseményen a Lázár János újságírói kérdésekre is válaszolt. Vida Ildikónak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének a távozásáról elmondta, a NAV elnöke jól végzi a dolgát, nőttek az adóbevételek, nem látja okát távozásának.

Egy másik kérdésre közölte: a kormány határozott célja, hogy Szolnokot bekapcsolja az autópálya hálózatba, amire két variáció ismert. Az egyik az M5-ös autópályát köti össze Szolnokkal, a másik a 4-es főút nyomvonalának Budapest és Szolnok közti négysávosítása. Bizonyos, hogy autópálya építésére nem állnak fel a szükséges feltételek – mondta. A miniszter szerint legkésőbb ősszel születik döntés arról, hogy miként folytassák a Szolnoktól keletre eső szakasz építését. Fontos a kormánynak, hogy Szolnok megye társadalmilag elmaradott részeit felzárkóztassák – jegyezte meg.

Az egyetemes közműszolgáltatóról elmondta: a kormánynak nem célja, hogy a lakossági áram- és gázszolgáltatáson keressen, míg a mostani ellátást végző szolgáltatók profitorientáltak. A rendszerek közös működtetése megtakarításokat eredményez – mondta.

Közölte azt is, hogy mintegy ezer javaslatot gyűjtöttek össze a járáshivatali dolgozóktól a munkájukat érintő jogszabályok megváltoztatására, amelyeket kormányülésen fognak megtárgyalni. Mindezt szavai szerint a központi és a középszintű állami irányítás „teljes ellenállása közepette”, mivel jó néhány hatóság és központi hivatal attól fél, hogy a jogszabályok megváltoztatásával „létezésének értelme” fog megszűnni.

Elmondta azt is, hogy egyes visszajelzések szerint az építkezésnél a legnagyobb bürokráciát a katasztrófavédelem jelenti.

Beszélt arról is, hogy a közbeszerzési törvény tervezetében megjelenik a szakmai szervek legfontosabb elvárása, hogy ne csak árverseny, hanem minőségi, fenntarthatósági verseny is legyen a fejlesztési pénzek elköltésénél.

Lázár János egy újabb újságírói kérdésre kifejtette: 2015-ben 2500 milliárd forint fejlesztési pénzt kell felhasználni Magyarországon uniós forrásból, és mindenki azt állítja, hogy minden fejlesztés az év végéig el fog készülni. A pénzek elszámolásának rendje szerint december 31-ig kell kiállítani az utolsó számlát a vállalkozóknak, utána vége az első, 2007-2013-as fejlesztési ciklusnak – ismertette. A kormány célja a 100 százalékos forráslehívás, amit nem könnyű összeegyeztetni a minőségi célokkal – mondta. Május elejéig 600 milliárd forintot hívott le a kormány a fejlesztési forrásokból – ismertette, ami értékelése szerint kiváló munka.

Az Európai Bizottság szerint is példaértékű a magyar pályázati lehívási metódus, a bizottság nem számol forrásvesztéssel Magyarország esetében – tette hozzá.”

———

„…A miniszter hangsúlyozta: a mostani megállapodás legfontosabb célja az állami bürokrácia jelentős mértékű csökkentése.

„Be kell valljam Önöknek, hogy az az egyéves kormányzati törekvésem, hogy az államapparátuson belülről nyerjek szövetségeseket az állami bürokrácia csökkentéséhez, nagyjából kudarccal végződött. Ezért próbáltam megkeresni azokat a barátokat, azokat a szövetségeseket, akik a fővárosban és vidéken civilként, az államtól függetlenül, építészmérnökként vagy mérnökként ismerik jól azt a világot, amelynek a jó értelemben vett megváltoztatására szövetkezünk” – mondta el a miniszter.

Lázár János hozzátette: cél, hogy egy olyan új beruházási és építési rendszer jöjjön létre a mérnöktársadalom és az építészek segítségével, amely részben az építtetők számára csökkenti a bürokráciát, részben pedig garanciát jelent az állam számára, hogy az adóforintok ésszerűen kerülnek felhasználásra…”

Forrás:
Együttműködési megállapodást kötött a Miniszterelnökség a mérnök és az építész kamarával; Miniszterelnökség; 2015. május 12.
Lázár kudarca a bürokráciával vívott csatában; Inforádió; 2015. május 12.