Skip to main content
gazdaságinformatikatávközlés

Az Ericsson nyitott Innovációs „Garázst” alapít a fővárosban

Szerző: 2015. május 27.No Comments

„Az Ericsson innovációs „Garázst” nyit Magyarországon, a budapesti kutatás-fejlesztési központjában – jelentette be a cég. Az új technológiai inkubátor laboratórium többi között a felhő alapú infrastruktúrán, virtualizáción, 5G-s technológián dolgozik majd.

A nyitott innovációs tér lényege, hogy összefoghat a hálózatba kapcsolt társadalom valamennyi szereplője, többek között az operátorok, a tudományos élet képviselői, a start-up vállalkozások, más iparágak szereplői valamint a helyi közösségek is.
Valter D’Avino, a Nyugat- és Közép-Európai Régió vezetője elmondta: első lépésben a felhő és a virtualizációs technológiák lesznek a középpontban. Úgy gondoljuk, hogy ez a terület átalakítja majd az új szolgáltatások piacra kerülését.

Az első feladatok egyike – az Ericsson „Garázs” támogatása érdekében – egy innovációs esemény megszervezése, a start-up vállalkozások és az operátorok összehozása és az egyetemi együttműködés megerősítése a felhő és a virtualizáció területén.”

Forrás:
Az Ericsson nyitott Innovációs „Garázst” alapít a fővárosban; nol.hu; 2015. május 27.