Skip to main content
közigazgatás: magyar

Pogácsás: Stratégiai szemlélet segíti az önkormányzatok munkáját

Szerző: 2015. május 28.No Comments

„A stratégiai tervezés olyan újszerű feladat, melyre a hagyományos képzések nem készítettek fel – mondta Pogácsás Tibor. A Belügyminisztérium (BM) önkormányzati államtitkára erről a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) ”Képzés a konvergencia régiókban lévő önkormányzatoknak” című kiemelt projekt szerdai, ünnepi zárásán beszélt. A program célja volt, hogy az önkormányzati köztisztviselők eredményesen tudjanak alkalmazkodni a modern közigazgatás igényeihez.

Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium (BM) önkormányzati államtitkára a program záróeseményén elmondta, ahhoz, hogy egy helyi politikus jó döntéseket hozzon, megfelelő előkészítő munkára van szükség. A lehetséges célokat ‘könnyen emészthető formában’, de megfelelő szakmai megalapozottsággal kell tudnia bemutatni. A döntésnek meg kell születnie, azonban ez sokszor sokkal egyszerűbb, mint magának a projektnek a végigvitele – emelte ki. A program végén ugyanis valamennyi adminisztrációs és elszámolási kötelezettségnek is eleget kell tenni. Ez azonban már nem attól függ, hogy a döntéshozó hogy döntött, hanem hogy a munkatársak milyen színvonalon voltak képesek elvégezni munkájukat. Mindezt alapvetően befolyásolja, hogy a projekt indítása hogyan történt és mennyire volt precízen előkészítve a munkafolyamat – jelentette ki.

Ez a képzés tehát abban segített, hogy a köztisztviselők hatékonyabban kapcsolódhassanak bele a közösségek életének alakításába és jobban átlássák azokat a kihívásokat, amelyek által formálható a közösen épített jövő – mondta Pogácsás.

Az eseményen Kis Norbert, az NKE rektorhelyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a közelmúltban ‘történelmi fordulat’ ment végbe az önkormányzatokkal kapcsolatban. Míg az elmúlt két évtizedben főként úgy tekintettek az önkormányzatokra, mint ‘eladósodó problémahegyekre’, amelyek nem képesek megbirkózni a rájuk bízott feladatokkal, addig az utóbbi két-három évben már úgy tekintik őket, mint ‘a demokrácia igazi színterei’, ahol az emberek és az állami döntéshozatal a legközelebb vannak egymáshoz – mutatott rá. ‘Attól lesz helyi demokrácia, hogy a települések életét meghatározó döntések az emberekkel közösen születnek’ – tette hozzá Kiss Norbert.

A projekt alapvető céljának nevezte, hogy egyetemek és önkormányzatok részvételével olyan fejlődő közösséget hozzon létre, amelynek tagjai egymástól is tudnak tanulni. ‘Ez az igazi államreform és államtudomány’- fűzte hozzá.

A jövőre vonatkozóan a rektorhelyettes három célt fogalmazott meg. Reményét fejezte ki, hogy megmarad az a szisztematikus közszolgálati továbbképzési rendszer, melyet az NKE 2013-ban indított és ezeken az önkormányzatok tisztviselői a későbbiekben is – ingyenesen – részt vesznek majd. Szeretné továbbá, ha felállna egy önkormányzati kutatóintézet, ami a ‘hazai önkormányzatok tudásbázisa lehet, nemzetközi dimenziókkal’. Végezetül az államtitkár szükségesnek nevezte egy nemzeti közszolgálati innovációs díj létrehozását is, amely ‘hátterében megjelenhetne egy értékelő rendszer széleskörű szakmai együttműködéssel’. A díj ösztönözné a helyi közszolgáltatások fejlesztését és méltó elismerést is nyújtana – tette hozzá.

A május 31-én véget érő ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 azonosító számú ”Képzés a konvergencia régiókban lévő önkormányzatoknak” című kiemelt projekt keretében több mint 14.600 konvergencia régióban dolgozó közszolgálati tisztviselő sajátította el a „Fenntartható Önkormányzat” e-tananyagainak ismereteit, létrejött a Helyi Közösségi Akadémiák Hálózata és új szakként elindult az önkormányzati szaktanácsadó szakirányú továbbképzés is, amelyen 257 fő hallgató szerzett oklevelet.

A 710 millió forint összköltségvetésű program célja annak elősegítése volt, hogy az önkormányzati köztisztviselők gyorsan és eredményesen tudjanak alkalmazkodni a változó jogszabályi, társadalmi és gazdasági környezethez, elvárásokhoz és a modern közigazgatás igényeihez.”

Forrás:
Pogácsás: Stratégiai szemlélet segíti az önkormányzatok munkáját; OrientPress; 2015. május 27.
ÁROP-2.2.22-2013 Képzés a konvergencia régiókban lévő önkormányzatoknak; Széchenyi 2020