Skip to main content
közigazgatás: külföldönközigazgatás: magyar

Közigazgatási reformokról tanácskoznak Pozsonyban a V4-ek szakpolitikusai

Szerző: 2015. június 4.No Comments

Kétnapos tanácskozást kezdtek a visegrádi négyek (V4) szakpolitikusai szerdán Pozsonyban a közigazgatási rendszerek országaikban már megvalósított vagy még zajló reformjairól.
A konferencia első napján a közigazgatás fejlesztéséről és az integrált ügyfélszolgálatokról szóló, valamint a személyzeti politikával foglalkozó előadások hangzottak el – tájékoztatta az MTI tudósítóját a tanácskozás szünetében Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

Magyar részről az előadók bemutatják visegrádi partnereiknek a Magyarországon 2010-ben elindított államreformprogram eddigi újításait is. „Ezek fontosak lehetnek más országok számára, hiszen például a kormányablakok vonatkozásában sem Csehországban, sem Szlovákiában és Lengyelországban sincs az, hogy az ügyfeleknek az államigazgatási szolgáltatásokon kívül egyéb közszolgáltatásokat is nyújtanak” – mutatott rá Kovács Zoltán.

Kifejtette: a magyar és a többi visegrádi ország integrált ügyfélszolgálatai között jelenleg az alapvető eltérés az, hogy míg a többiek esetében a kormányablakok csak információszerzésre szolgálnak, addig a magyar modell ügyintézésre is. Hozzátette: a magyar kormányablakokban jelenleg 338 ügytípust intéznek, s ezt ezer fölé kívánják emelni.

Rubovszky György, az Országgyűlés igazságügyi bizottságának elnöke, a konferencia egyik résztvevője az MTI kérdésére válaszolva elmondta: a találkozó lényege, hogy a résztvevők saját rendszereik jobbá tételére felhasználható, értékes információkhoz jussanak hozzá.

A szakmai tanácskozás második napján a gyakorlati tapasztalatokat tekintik át. A csütörtöki nap programjában egyebek mellett a kormányablakokkal, valamint az állam- és a közigazgatás átszervezésével kapcsolatos vitafórumok szerepelnek.„”

Forrás:
Közigazgatási reformokról tanácskoznak Pozsonyban a V4-ek szakpolitikusai; Új Szó; 2015. június 3.