Skip to main content
közigazgatási informatika

Szlovákia: több mint 400 elektronikus szolgáltatás a közigazgatásban

Szerző: 2015. július 6.No Comments

„Júliusban helyezték üzembe a címnyilvántartás új informatikai rendszerét és immár elektronikusan lehet kérelmezni az állami szociális juttatásokat, támogatásokat is.

Az Információs Társadalom Operatív Program (OPIS) záró fázisába lépett. Ma már több, mint 400 elektronikus közigazgatási szolgáltatást érhetnek el az ügyfelek, amely szám az év végére elérheti a 2000-t is. A kormányhivatal és a pénzügyminisztérium éppen ezért médiakampányt indítanak a slovensko.sk portálon elérhető szolgáltatások propagálására.

A kormányhivatal operatív programok osztályának főigazgatója, Peter Kostolný a mai pozsonyi sajtótájékoztatón arra figyelmeztetett, hogy a projektek nagy része ebben az évben zárul. „El kell oszlatnunk azokat a mítoszokat, melyek szerint az EU-s és a költségvetési forrásokból semmit sem csináltunk az OPIS-ben. Az alapvető elemek már készen vannak és ezeket fogjuk a továbbiakban is építeni – mondta. Készen áll már a jogi keret, az infrastruktúra, a működőképes elektronikus postafiókok a hivatallal való kommunikációhoz, az alapvető referencia nyilvántartások és a chippel ellátott személyigazolványok (eID).

A pénzügyminisztérium társadalmi informatizáció osztályának vezetője, Pavel Bojňanský szerint az operatív programok közül 2012 óta az ITIP-nél működik legdinamikusabban a lehívás. Három évvel ezelőtt 9%-on állt a lehívás, ez ma már 75%-on van. Azokat a projekteket, amelyeket nem sikerül befejezni vagy legalább elindítani az év végéig, az új Integrált Infrastruktúra Operatív Programból fogják finanszírozni.

Nyáron befejeződik további 40, a közigazgatás elektronizációjával kapcsolatos projekt. Év végére több száz elektronikus szolgáltatás lesz elérhető 55 projekt keretében, Kostolný számítása alapján összesen mintegy 2000-ről van szó. „Reálisan ma több, mint 400 elektronikus szolgáltatás érhető el, például olyan területeken, mint az állandó lakhely módosítása, gépjárművek bejelentése, átírása, közbeszerzés, árubehozatal, adóbevallás stb.“ – mondta Bojňanský.

Júliusban indult el a címnyilvántartás informatikai rendszere, de elektronikusan lehet már kérelmezni a szociális juttatásokat, támogatásokat, segítséget. Bojňanský szerint 2015 első félévében a Központi Közigazgatási Portálon, a slovensko.sk-n keresztül 115 354 beadvány érkezett és több, mint 10 000 elektronikus postaládát aktiváltak.A közlekedési nyilvántartási szolgáltatások áprilisban indultak és június végéig 8 600 kérelem érkezett különböző területekről. Az emberek legtöbbször a közlekedési felügyelettel egyeztettek időpontot.

A közigazgatás elektronikus szolgáltatásainak propagálására szolgáló információs kampánynak az a célja, hogy a köztudatba minél jobban rögzüljön a slovensko.sk portál, rá kíván mutatni az elektronikus szolgáltatások előnyeire, növelni szeretné a chippel és hitelesített aláírással ellátott személyigazolvány iránti érdeklődést.”

Forrás:
Több mint 400 elektronikus szolgáltatás a közigazgatásban; Bumm.sk; 2015. július 6.
Vesd össze: Slovakia. eGovernment Factsheet; Európai Unió; 2014. április, 16. kiadás (pdf)