Skip to main content
gazdaságInternet

Új vezetőt választott az agrárinformatika munkacsoport az IVSZ-ben

Szerző: 2015. július 9.július 11th, 2015No Comments

„Új vezetőt választott az agrárinformatika munkacsoport: Varga Péter, a Millefolium Stratégia Kft. ügyvezetője július elejétől tölti be a pozíciót. Az új feladat kapcsán szakmai tapasztalatairól, új ötleteiről, és a munkacsoport terveiről kérdeztük Varga Pétert.

Mióta dolgozol az ágazatban?
Közel 15 éve dolgozom vezetési tanácsadóként, trénerként. A tanácsadói lét előtt a mezőgazdasági szövetkezetek érdekeit képviseltem egy gazdasági érdekképviselet munkatársaként. Fő területeim a szakképzés, szaktanácsadás, az agrártámogatások valamint az ágazati informatikai fejlesztések voltak. 1995-ben, egy lelkes csapattal megalapítottuk a Magyar Agrárinformatikai szövetséget (MAGISZ), amelynek kezdetben titkára, majd elnökségi tagja voltam. A MAGISZ mai is működik, főleg az egyetemi és tudományos élet területén. 2000-ben két informatikai cég alapításában létrejött Agriportal Kft vezetésére kértek fel.

Közösen hoztuk létre a agriportal.hu b2b és hírportált, amely két évig üzemelt. Az alapítók számára jelentős technológiai tapasztalatot jelentett, számomra főleg az agrárgazdaságban működő termékpályák értékláncaival kötött közelebbi ismeretséget. A két éves projekt után sok előadást tartottam az eCom Phare projekt keretében elemezve a technológia és a meglévő üzleti folyamatok közötti kapcsolatrendszereket az Agriportal tapasztalatait elemezve. Megtanultuk, hogy ami kívülről logikusnak és sikeresnek látszik, az még nem biztos, hogy működik, mert egy portál létrehozása nem elegendő a meglévő üzleti status quo megváltoztatásához.

Pályafutásomat a KFKI Számítástechnikai Zrt által létrehozott Consero Kft-ben folytattam. Az eCom projekt mellett szakmai vezetőként részt vetetem az Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer követelményspecifikációjának összeállításában, valamint az e-Kormányzat Stratégia 2005 és 2010 elkészítésében. A Magyar Információs Társadalom Stratégia elkészítésében az eAgrárium részstratégia elkészítését vezettem. 2008-től saját vezetési tanácsadó cégemet irányítom a Millefolium Stratégia Kft-t, amely számos projektet valósított meg a közigazgatásban szervezetfejlesztési, folyamatfejlesztési és informatikai területeken. Készítettünk ágazati és intézményi, szervezeti stratégiákat, valamint több követelmény specifikációt. Részt vettünk a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) létrehozásban, tevékenységeinek és szervezetének kialakításában is.

Milyen szerepe van az IVSZ-ben az agrármunkacsoportnak, miért fontos ez a terület a tagoknak?
Az elmúlt évben a munkacsoport több területen is sikereket ért el. A NAK-al kötött megállapodás lehetőséget biztosított az első PREGA (Precíziós Agrárgazdaság) konferencia megszervezésére, amelyen több mint 350 érdeklődő vett részt és amelynek tervezzük a folytatását. Felvettük a kapcsolatot több egyetemmel és a K+F területén működő szervezettel. A munkacsoport menet közben, részben a PREGA hatására több szervezettel bővült, de itt még látunk tartalékokat.

A munkacsoport megalakulása és működése illeszkedik az IVSZ által felvázolt ágazati stratégiához. Az első év tapasztalatai alapján jelentős tartalékok vannak az agrárinformatikai területén. A munkacsoport tagjai között vannak aktív szereplők, akik biztosíthatják a további működés alapjait. A 2014-20-as uniós források megjelenése az agrárinformatikai területén jelentősen növelheti a tagok aktivitását.

Mit tartasz a 3 legfontosabbnak tartott fejlesztési prioritásnak a munkacsoport területén?
A munkacsoport céljainak hatékony megvalósítása érdekében döntöttünk a Nemzeti e‑Agrárium Stratégia elkészítéséről. A stratégiát az IVSZ vezetésével, több szervezet, például a NAK bevonásával fogjuk elkészíteni a FAO által ajánlott módszertannal. A stratégia készítés kapcsán áttekintjük az agrárgazdaság informatikai helyzetét, a rendelkezésre álló hazai és külföldi innovációs eredményeket, trendeket, a szabályozást és a fejlesztéspolitikát. Lehetőségünk lesz megszólítani a főbb szereplőket, tájékoztatókat, bemutatókat tartani a lehetséges megoldásokból.

Szeretnénk elindítani a termelők tájékoztatást a falugazdászok és a szaktanácsadók felkészítésével. Az összegyűjtött IKT megoldásokból álltunk össze tájékoztató anyagokat, weboldalt. Illetve folytatni szeretnénk a sikeres PREGA konferenciát, több szekcióval és szélesebb tematikával.

Mi tartasz sikered kulcsának?
A munkacsoport sikerességét a tagok motivációjának növekedésén tudjuk első sorban lemérni. Ha többen vesznek részt a tervezett feladatok megvalósításában. A tervezett stratégia elkészítésében, minden tagnak lehetősége lesz részt venni. Hasonlóan a szemléletformálásban és a PREGA szervezésében is. Szeretném, ha tagoknak lehetőségük lenne saját fejlesztéseiknek népszerűsítésére, új fejlesztések elindítására, új partnerek megtalálására.

IVSZ agrármunkacsoport
Az agrárgazdaság speciális ágazat. Több mint 300 ezer árbevételben, termelési technológiában jelentősen eltérő termelő állítja elő az alapanyagot, amely egy része feldolgozva, másik része nyersen jut el a közel 10 millió hazai és több millió külföldi fogyasztóhoz. Az alapanyag termelést a mai napig jelentősen meghatározza az időjárás, valamint a természeti környezet. A termékpályák szereplőinek IKT felhasználási szintje a nullától az igen magas fejlettségi szintig változik.

A hazai mezőgazdaság fejlettségi szintje a főbb ágazatokban lassan eléri a rendszerváltáskor meglévő szintet. Az élelmiszer piac keresleti piaci, folyamatosan növekszik és nőnek a minőségi elvárások is. Mind a termelési, mind a keresleti oldalon van bővülési lehetőség. Azonban a termelésbővülés automatikusan nem jelent árbevétel növekedést, mert a fogyasztói piac kereslete nem illeszkedik a termelés hullámzásához. A nemzetközi trendek az alapanyag termelésben a szabályozott és növekvő mennyiség és minőség felé irányulnak. Ehhez mind a termelésben, mind a termékpálya szereplők közötti integrációt támogató termelésirányításban szükséges IKT felhasználása. A hazai agrárgazdaságban a szigetszerű IKT felhasználás jellemző.

A termelésben alkalmazott új technológia rendelkezik a munkafolyamatokat támogató informatikai eszközökkel, alkalmazásokkal. A traktorok többsége rendelkezik sorvezető automatikával és GPS helymeghatározással, ami a nagyobb táblákon a kormányzást is feleslegesség teszi. De a traktorokból az adatok nem mindig jutnak el a könyvelésbe, nem támogatják a gazdálkodó vezetői döntéseit. Sem a gazdaságokon belül, sem a szerepelők között nem jellemző az integrált termelésvezérlés.

Az IVSZ erre a szükségességre és lehetőségre alapozta az agrármunkacsoport létrehozását, 2014. áprilisában. A munkacsoport négy nagy célt fogalmazott meg az alakuláskor, amelyek egymásra épülnek és mai is érvényesek.

A legfontosabb, hogy a mai és a jövő agrártermelői megismerhessék az IKT által biztosított lehetőségeket. A termelők elérése érdekében fontos a szaktanácsadókat, falugazdászokat, valamint a termelők szakmai tájékoztatásában részt vállaló szervezeteket (pl. NAK, egyetemek) bevonni.

A következő cél az állami szabályozás és a fejlesztési politika módosítása, az innovatív megoldások elterjedésének támogatása érdekében. Szükségesnek látjuk az agrárinformatikai edukációt a közszférában, a megoldások és azok hozadékának bemutatása érdekében.

Fontosnak tarjuk a fogyasztói piac termékpályák igényei alapján a kutatás-fejlesztési tevékenység támogatását, összehangolását és azt elkészült fejlesztések minél gyorsabb és nagyobb körben történő kijuttatását.”

Forrás:
Új agrárinformatika munkacsoport vezető az IVSZ-ben; Csímár Kinga; Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége; 2015. július 7.