Skip to main content
közigazgatási informatikatörvények, határozatok

A Kormány 1460/2015. (VII. 8.) Korm. határozata Magyarországnak a Nyít Kormányzati Együttműködés kezdeményezés keretében a 2015–2017. évekre tett vállalásairól szóló második akciótervéről

Szerző: 2015. július 10.One Comment

„1. A Kormány egyetért Magyarországnak a Nyílt Kormányzati Együttműködés Kezdeményezés (a továbbiakban: OGP) keretében a 2015–2017. évekre tett vállalásairól szóló akciótervében (a továbbiakban: Akcióterv) foglaltakkal, és felhívja a belügyminisztert, hogy gondoskodjon az Akcióterv kormányzati portálon való közzétételéről, valamint az OGP Irányító Bizottsága részére történő megküldéséről.
Felelős: belügyminiszter
Határidő: azonnal

2. A Kormány az Akciótervben szereplő célkitűzések megvalósításához szükséges intézkedéseket e határozat szerint fogadja el.

3. A helyi önkormányzati döntéshozatal nyilvánosságának biztosításával és az ehhez fűződő közzététellel kapcsolatos gyakorlat hatékonyabbá tétele céljából módszertani útmutatót kell kidolgozni, amelynek széleskörű alkalmazását országos szinten legalább hét, az önkormányzatok számára szervezett műhelymunka útján kell előmozdítani.
Felelős: belügyminiszter Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: 2016. december 31.

4. Az online megismerhető központi költségvetési adatok közérthetőségét a grafikus megjelenítés színvonalasabbá tételével és az adatok naprakész elérhetőségét biztosító további intézkedésekkel kell javítani.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter belügyminiszter
Határidő: 2017. május 31.

5. Az érdekérvényesítőkkel való kapcsolattartás szabályainak történő megfelelés támogatására útmutatót kell kiadni.
Felelős: belügyminiszter igazságügyi miniszter
Határidő: 2016. június 30.

6. A közérdekű adatok önálló, proaktív közzétételében is egyértelmű támpontot nyújtó, információszabadsággal kapcsolatos e-learning képzést kell kialakítani és biztosítani az államigazgatási és önkormányzati szervek továbbképzési programjában.
Felelős: belügyminiszter Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: 2016. június 30.

7. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem bevonásával a korrupciómegelőzés és integritás témáját népszerűsítő tréningcsomagot kell kidolgozni
a) az önkormányzatok számára, gondoskodva a tréningcsomag megismertetéséről országos szinten legalább hét mintatréning útján;
b) az állampolgárok számára, a további ingyenes felhasználás lehetőségével segítve a civil társadalmi tudatosság növelését.
Felelős: belügyminiszter Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: 2016. december 31.

8. A jogszabályok és stratégiai tervdokumentumok társadalmi egyeztetéséhez felhasználóbarát elektronikus felületet kell kialakítani, amely lehetővé teszi a teljes egyeztetési folyamat nyomon követését.
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter igazságügyi miniszter belügyminiszter
Határidő: 2016. június 30.

9. Kísérleti projekt keretében meg kell vizsgálni, hogy az önkormányzati rendeletek és képviselő-testületi ülési jegyzőkönyvek kereshetősége és feldolgozhatósága miként javítható egy nemzetközi szinten már bevált nyílt szabvány bevezetésével.
Felelős: belügyminiszter Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: 2017. május 31.

10. A rendőri szervek könnyebb elérhetőségét és az állampolgárokkal való jobb kapcsolattartását elősegítő ingyenes mobiltelefonos alkalmazást kell kidolgozni és hozzáférhetővé tenni.
Felelős: belügyminiszter
Határidő: 2017. május 31.

11. A Kormány a Magyarországnak a Nyílt Kormányzati Együttműködés (Open Government Partnership) elnevezésű nemzetközi kezdeményezés keretében teendő vállalásairól szóló akcióterv jóváhagyásáról szóló 1080/2013. (II. 25.) Korm. határozatot visszavonja.

12.Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba…”

Forrás:
A Kormány 1460/2015. (VII. 8.) Korm. határozata Magyarországnak a Nyít Kormányzati Együttműködés kezdeményezés keretében a 2015–2017. évekre tett vállalásairól szóló második akciótervéről; Magyar Közlöny; 2015. évi 100. szám; 2015. július 8.; 17457-17458. oldalak (pdf)