Skip to main content
közigazgatás: magyar

A tisztviselő személye a közigazgatás egyik központi kérdése

Szerző: 2015. július 12.No Comments

„Egy jó tisztviselő hozzáértése elhivatottságán alapul, egyetemük pedig erre a létre készítette fel a most végző hallgatókat.” – köszöntötte az ünneplőket Dr. Danku Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem diplomaosztóján.

A Miniszterelnökség helyettes-államtitkára beszédében a tisztviselői munka fontosságát hangsúlyozta. „Mindannyian tudjuk, hogy a tisztviselő személye a közigazgatás egyik központi kérdése. Egy tisztviselővel, hivatalnokkal szemben három olyan elvárás van, amely minden szempontból nélkülözhetetlen: legyen hozzáértő, szakmája iránt elhivatott és mindenekelőtt: független.” – mondta a politikus.

Danku Csaba a jövő közszolgálati szakembereivel kapcsolatban elmondta: Napjaink folyamatosan változó világában is olyan emberekre van szükségünk, akik értik a modern világ történéseit, és képesek arra gyorsan, szakszerűen reagálni. Képesek arra, hogy az egyetemen megszerzett ismeretanyag birtokában olyan döntéseket hozzanak, amelyek feltétel nélkül Magyarország, a magyar nemzet érdekeit szolgálják.

Az egyetem működéséről szólva kiemelte: Az átgondolt stratégia része a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, amely az átalakított magyar felsőoktatási rendszer egyik zászlóshajója lett. A Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar 2015. február 1-jével indult el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem legfiatalabb karaként. Az itt végző hallgatók az intézmény jogelődjében kezdték meg a tanulmányait.

Az Önök kara a nemzetközi irányultságú felsőfokú közigazgatási oktatás, a „Jó állam” eszméjének megvalósítását is szolgálja. Legyenek méltók az elődeikhez, viseljék méltósággal ezt a megtiszteltetést és váljanak a haza dicsőségére! – zárta köszöntőjét a politikus.”

Forrás:
A tisztviselő személye a közigazgatás egyik központi kérdése; Miniszterelnökség; 2015. július 9.