Skip to main content
gazdaság

Yummber: Magyarországon indul a legújabb közösségi konyha mozgalom, a gasztro-Uber

Szerző: 2015. július 22.No Comments

„A lakáséttermek után itt az újabb közösségi konyha őrület, ahol a wannabee séfek kis mellékest keresve bizonyíthatják tehetségüket, az éhes kalandorok pedig akkor és ott vethetik bele magukat a házi koszt örömeibe, ahol és amikor kedvük tartja. A Yummber Budapestről indul és a sikeres hazai teszt után a tervek szerint Bostontól Buenos Airesig venné be a világ különböző városait.

Sokan ismerik már itthon a „lakáséttermek” néven működő közösségi konyha szolgáltatást, a napokban azonban egy teljesen új kezdeményezés indul Budapesten, ez a Yummber. A Yummber célja, hogy összehozza a szívesen főzőket és a várost járó éhes kalandorokat, akik a normál és gyorséttermek után valami újra vágynak. A kezdeményezés lényege ezért, hogy a jelentkezők saját otthonukban, a saját konyhájukban elkészített ételekkel látják vendégül a Yummberen keresztül bejelentkező vendégeket.

A módi rém egyszerű. A wannabee séfek – akik szeretnék megmutatni szakácstudományukat – jelentkeznek a Yummbernél, ha pedig kiválasztották őket, már tölthetik is fel a Yummber applikációba, hogy mikor, mennyi és milyen ételt, illetve milyen áron kínálnak a látogatóknak. Az applikációt használó éhes kalandorok az app térképén megkeresik a legközelebbi „otthonéttermeket”, kiválasztják a nekik tetszőt és bejelentkeznek. A vendéglátó, mivel természetesen senkit sem köteles befogadni a lakásába, eldönti, mikor és kit szeretne vendégül látni, rányom a „JÖHET” gombra, a többi pedig már rajta múlik.

Ahhoz, hogy valakiből Yummber séf legyen, nem kell mást tennie, mint kitöltenie a kötelező kérdőívet, meghatároznia egy árat, egy menetrendet, feltöltenie pár képet a konyháról és a helyről, illetve beírni, hogy milyen ételekkel várja a vendégeket. Lehet itt szó a paprikás krumplitól a rákos ravioli-ig, tehát a vendégek gyakorlatilag a rendes éttermekben megszokott széles kínálatból válogathatnak.

A dolog szépségét az otthoni vendégszeretet és házias ételek, valamint a modern eszközök összehozása adja, ahogy interaktív app segítségével jönnek össze az evés és a főzés szerelmesei. A metódus előnye ráadásul, hogy így akár reggelire, akár ebédre vagy akár vacsorára is beugorhatunk valakihez, nincs semmi megkötés.

Mindez ráadásul úgy biztosít kiegészítő jövedelmet a konyhatündéreknek, hogy szinte semmivel sem követel tőlük több munkát annál, mint amennyit amúgy is elvégeznek, ahogy magukra, családjukra főznek otthon. A vendéglátás árát egyébként a Yummber automatikusan vonja le a vendég bankkártyájáról, majd azt a hét meghatározott napján továbbítja a vendéglátónak, így semmi visszaélés, fennakadás nem lehet, sőt nem is kell bankjegyekkel bíbelődnünk az esemény közben. A Yummber emellett a személyi adatok védelmére is figyel, hiszen a vendéglátó visszaigazolásáig címe és neve nem látható a jelentkezők számára az appban.

Egyelőre mintegy 40 konyhatündért választottak ki a nagyjából 400 budapesti jelentkezőből, de hogy ez még csak a kezdet, azt az is jelzi, hogy a jelentkezés továbbra is nyitott, sőt, a Yummber hamarosan megjelenne a B-szekció többi városában is: Berlinben, Barcelonában, Birminghamben, Bostonban és Buenos Airesben.”

—-

„Heteken belül kockázati tőkebefektetői támogatást is kap az a ma startoló magyar kezdeményezés, amely az Uber taxik működési mintájára az otthon főzőket és a közelben járó éhes embereket köti majd össze. A Yummber hamarosan Bangkokban és Buenos Airesben is működni kezd.

Stílszerűen éppen egy Uberben utazott a szerdán startoló magyar gasztro-Uber egyik ötletgazdája, amikor utolértük. A Yummber néven futó kezdeményezés lényege, hogy egy online platform segítségével összehozza az otthon főzőket és a közelben tartózkodó éhes embereket – a nap 24 órájában.

Azok, akik szakácsként regisztrálnak a Yummberbe, a menüt – ez akár két adag töltött káposzta is lehet, ami a vasárnapi ebédből megmaradt – az általuk megszabott áron legkésőbb az aktuális napon tölthetik fel a rendszerbe. Aztán csak várniuk kell, hogy akad-e jelentkező a főztjükre a szintén általuk megszabott étkezési sávban. A Yummber jelzi, hogy mikor, hány fő érkezne, és a szakács ekkor még mindig dönthet úgy: az illető(ke)t profiljuk vagy értékelési pontszámuk alapján inkább mégsem engedi be a lakásába. Az ő kiléte és lakhelye csak akkor derül ki, ha elfogadta a vendégek jelentkezését. Az érkezők aktuális tartózkodási helye is nyomon követhető.

Az ételért járó fizetséget közvetlenül fogyasztás után a vendég által megadott bankkártyáról vonja le a rendszer. A vendéglátók keresetüket hetente, a következő csütörtökön kapják meg az összesített elszámolással együtt. A Yummber akkor is kifizeti a regisztrált „konyhásokat”, ha valami miatt az eredetileg megszabott árat nem tudják azonnal a felhasználóra terhelni. Elszámolórendszerük a Barion, egy hiteles EU-engedélyekkel rendelkező nemzetközi pénzügyi szolgáltató.

„Országszerte 760-an jelentkeztek eddig, ennél azonban a lemorzsolódás miatt minden bizonnyal kevesebb lesz az állandó yummberezők száma, de nem is az a cél, hogy több ezren csatlakozzanak” – mondta a Világgazdaságnak Kalmár Péter, a projekt egyik ötletgazdája. Szerinte a próbálkozás a kifejezetten extrovertált, és az extrém helyzetekre nyitott embereket célozza, hiszen mindenki más kifejezetten ódzkodna az ötlettől, hogy idegeneket szolgáljon ki a lakásában, vagy ismeretlen emberek főztjét egye azok konyhájában.

„Nem vagyok vállalkozó, show-nak tekintem a Yummbert. A piac dönti majd el, szüksége van-e erre a szolgáltatásra. Mindenesetre heteken belül szerződünk egy magyar kockázatitőke-befektetési alappal, amely fantáziát lát az ötletünkben, ezért pénzzel is mögénk áll” – tette hozzá Kalmár Péter. A Yummber 15-20 százalékos jutalékkal dolgozik, a jó értékelést kapó szakácsok kevesebbet fizetnek majd. Az árszabás azonban teljesen szabad, meg lehet hirdetni lecsót 5000 forintért, és kék homárt 500 forintért, a Yummber nem szól bele.

Honlapjukon mindenesetre azt ajánlják a csatlakozóknak, eleinte csak annyi ételt készítsenek, mintha magukra vagy a családjukra, barátaikra főznének bőségesen. Ha minden ételt kiárusítottak, legfeljebb pizzát rendelnek. Az elején nem érdemes erőn felül áldozni a projektre. Ami az adóügyi és egyéb előírásokat illeti, Kalmár Péter szerint érdemes végigolvasni a jogi és számviteli szakembereik által összeállított tudnivalókat, de ők senkit nem fognak kötelezni arra, hogy eleget tegyenek például a lakáséttermekre vonatkozó bejelentési kötelezettségnek.

„Mi csak a rendszert üzemeltetjük, ami összehozza a keresletet és a kínálatot. Ahhoz nem kell engedély, ha az ember a családjára vagy a barátaira, ismerőseire főz. Mi is egy ilyen nagy családnak számítunk. Valójában a közösségi gazdaság vagy sharing economy az egész világon a szürkezónába tartozik. A kormányzatok, szabályozószervek és ellenőrző hatóságok most próbálják valamiféle mederbe terelni ezeket a próbálkozásokat” – véli Kalmár Péter, aki a Yummbert működtető, Luxembourgban bejegyzett IG Monde Investment S. A. egyik tulajdonosa. A Yummber egyébként hamarosan Bangkokban, Bukarestben, Buenos Airesben is startol. Az ötletgazdák a Facebookot, saját kapcsolatrendszerüket és a szájról szájra terjedő hírek erejét felhasználva találtak partnereket világszerte.”

Forrás:
Yummber: Magyarországon indul a legújabb közösségi konyha mozgalom; Közös Ló Blog; 2015. július 2.
Indul a magyar gasztro-Uber; Willin-Tóth Kornélia; Világgazdaság Online; 2015. július 22.
Megérkezett az éttermek Ubere; Dining Guide; 2015. július 1.
Yummber