Skip to main content
Internetjogközigazgatás: külföldön

Olaszországban elkészült az Internetes Jogok Nyilatkozata

Szerző: 2015. augusztus 2.No Comments

„Olaszországban elkészült az az ajánlás, az Internetes Jogok Nyilatkozata, mely összehangolná a digitális és a valós világ jelenségeit.

Az internetes hálózathoz való hozzáférés joga, a személyes adatok védelme és törölhetősége, valamint a kultúrának és az oktatásnak az interneten keresztüli terjesztése is szerepel az Internetes Jogok Nyilatkozatában, amelyet a hét elején Rómában mutattak be. A dokumentumot novemberben Brazíliában, az internetet érintő legfontosabb szakmai találkozón, a kormányzatok, nagyvállalatok, civil szervezetek részvételével zajló, a globális szabályozás kérdéseivel foglalkozó a Internet Governance Forum idei találkozóján mutatják be.

Alapszövegnek szánják
A 14 cikkből álló dokumentumot Olaszország az Európai Unió tagállamai számára készítette. A nyilatkozat bevezetője leszögezi, hogy az interneten is biztosítani kell az ENSZ által megfogalmazott egyetemes emberi jogokat, valamint az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt jogokat.

A dokumentum szerint nem pusztán jogszabályokról van szó, hanem a világhálót használók jogainak rögzítéséről. Mindez egyrészt segítséget nyújthat az internetezőknek ahhoz, hogy tudatosan használják a világhálót, másrészt útmutatásként szolgál a törvényhozók számára is. Ez az első alkalom, hogy az interneten való jogokat egy külön nyilatkozat tartalmazza – hangsúlyozta a dokumentum bemutatva Laura Boldrini, az olasz képviselőház elnöke.

A nyilatkozatot az olasz parlament tavaly felállított szakértői bizottsága dolgozta ki Laura Boldrini, továbbá Stefano Rodotá alkotmányjogász vezetésével. A nyilatkozat első változata októberre készült el, és azt internetes konzultációra bocsátották. A beérkezett javaslatok alapján készült el a bemutatott végleges változat.

Összehangolás
A nyilatkozat aláhúzza az internethez való hozzáférés jogát, valamint az internetet használók jogát arra, hogy a világhálón keresztül oktatásban részesüljenek. Hangsúlyozza a hálózat semlegességének jelentőségét, a személyi adatok védelmét, a saját adatokhoz való hozzáférhetőség biztosítását vagy ezek végleges törlését. Kiemeli továbbá a gondolatszabadság és a névtelenség biztosítását, a rendszerek (főleg a személyes számítógépek) sérthetetlenségét, és szorgalmazza a digitális információmegosztást, valamint a szerzői jogok és az internetes szerződések védelmét. Mindezen jogok természetesen nem korlátlanok, ám korlátozásuk csak szigorúan szabályozottan történhet: „a szükségesség, az arányosság, a törvényesség, illetve a demokratikus társadalom alapelveinek tiszteletben tartásával” – fogalmaz a dokumentum.”

Forrás:
Készül az internet Magna Cartája; Dajkó Pál; IT café; 2015. július 31.