Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Mobilizált kormányablakok

Szerző: 2015. augusztus 4.No Comments

„A szabályozási környezet törvényi változtatásaira is szükség lesz a közigazgatás fejlesztését célzó, háromszáznegyvenkétmilliárd forintból megvalósuló operatív programban – értesült lapunk. Az első lépés a jelenlegi eljárások felülvizsgálata, majd akár mobil kormányablakok biztosítása is szóba kerülhet.

A program végrehajtása során számos közigazgatási eljárást vizsgálnak felül, ennek nyomán dől el, milyen beavatkozásra, így például egyszerűsítésre, összevonásra, megszüntetésre, módosításra vagy éppen teljes elektronizálásra, esetleg kiváltásra van szükség – közölte megkeresésünkre a Miniszterelnökség, miután az Európai Bizottság jóváhagyta a kormány Közigazgatás- és Közszolgáltatás Fejlesztési Operatív Programját (KÖFOP). A döntés eredményeként 342 milliárd forint jut az állampolgá­rok számára nyújtott állami szolgáltatások javítására.

Leginkább a kormányablakok fejlesztésével könnyítenének az ügyintézéseken. „A korszerűsítés hozzájárul a jelenlegi ügykörökön kívüli további ügyek intézésére, a kistelepüléseken akár mobil kormányablakok biztosításával, továbbá az elektronikus fizetés lehetőségére, de magában foglalja a mobiltelefonos ügyintézés fejlesztését is. Az újítások biztosítják az állampolgárok által igénybe vett szociális és családtámogatási ellátások szakrendszereinek települési ügysegédek általi közvetlen elérését is. Ez azt jelenti, hogy az érintettek közvetlen tájékoztatást kaphatnak az ügyeik alakulásáról az ügysegédektől” – ismertette a Miniszterelnökség. Kiemelték, a határ mentén élő állampolgárok napi ügyintézésének megkönnyítése érdekében egyes – egészségügyi vagy közoktatási – közfeladatok országok közötti intézése is egyszerűsödhet majd.

A KÖFOP keretében szükség lesz a szabályozási környezet módosítására, az eljárások általános, illetve specifikus szabályait is úgy kell alakítani, hogy lehetővé tegyék a korszerű, elektronikus megoldások használatát. A program szakpolitikai alapját a kormány által elfogadott Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Stratégia 2014–2020 jelenti, amelynek célja a „szervezetten, költséghatékonyan és professzionálisan működő, szolgáltató állam megteremtése, amely az ügyfélközpontú közigazgatáson keresztül valósulhat meg”.

Jövő hétfőn lejár egy fontos határidő
Felvetésünkre a Miniszterelnökség részéről közölték, a KÖFOP összhangban van azzal a kormányrendelettel is, amely igen szűk határidőket szabott az egyes minisztériumok számára a bürokratikus terhek csökkentésére vonatkozó javaslatok kidolgozására. Mint megírtuk, a kabinet áttekintette és egyetértett a fővárosi, valamint a megyei kormányhivataloktól érkezett javaslatok alapján készített hatósági eljárások egyszerűsítési lehetőségeivel. A minisztereknek ennek nyomán, illetve az általuk is támogatott felvetések alapján, jogszabály-módosításokat kell kidolgozniuk, ezeket meg kell küldeni a Miniszterelnökséget vezető miniszter részére – Lázár Jánosnak az lesz a dolga, hogy ezek lehetséges hatásait megvizsgálja, s akár további javaslatokat kérjen. Ez utóbbi munkát augusztus 10-ig kell elvégezni. Lázárnak szeptember elsejéig mindezekből egységes előterjesztést kell összeállítania, a tárcavezetőknek pedig az ehhez szükséges miniszteri rendeleteket kell elkészíteniük.”

Forrás:
Mobilizált kormányablakok; Kacsoh Dániel; Magyar Hírlap; 2015. augusztus 4.