Skip to main content
közigazgatás: magyar

Teszteltük a győri kormányablakot: idén egy óra alatt sorra kerültünk volna

Szerző: 2015. augusztus 9.No Comments

„Egy éve több mint három órát várakoztunk.

A kisalfold.hu munkatársa tavaly júliusban személyesen tapasztalta meg, hogy a győri ETO Parkban működő kormányablakban akár több órát is kell várakoznia annak, aki nyáron szeretné elintézni hivatalos ügyeit.

Egy éve egyetlen ideiglenes lakcímkártya ügyében pénteken háromnegyed egykor sikerült sorszámot tépni, mire fél négy után hívták a cikk íróját. Úgy, hogy előtte egy nappal, csütörtökön délután háromnegyed hatkor már nem adtak ki sorszámot a hivatalban.

Írásunk megjelenése után, a jelentősen növekedett ügyfélforgalomra való tekintettel a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal úgy döntött, hogy a szóban forgó győri kormányablakban egy órával (7-20 óráig) meghosszabbítja az ügyfélfogadást.

Más kérdés, hogy az ügyfélfogadásra most már újra egy órával kevesebb idő áll rendelkezésre. Igaz, a megyei kormányhivataltól kapott tájékoztatás szerint az ügyfélforgalom függvényében az ügyfélfogadási idő rugalmasan változhat.

Fontos különbség az idei és a tavalyi látogatásunk között
Portálunk újságírója ismét próbára tette az ETO Parkban működő kormányablakot, ezúttal is ideiglenes lakcímkártyát szerettünk volna igényelni. Július 27-én, csütörtökön nem sokkal délután három óra után érkeztünk meg a sorszámot adó automatához.

A kormányablakban szemmel láthatóan kevesebben voltak, nem várakozott sok ember az üvegkapu előtt.

Ami fontos különbség az idei és a tavalyi látogatásunk között, hogy arra a kérdésünkre, miszerint körülbelül mennyi időt kell várni, korrekt választ kaptunk.

Egy évvel ezelőtt egyébként pontosan emiatt szakadt el a cérna több ügyfélnél, mert több órányi várakozás után sem tudták megmondani, mennyi időt kell még eltölteniük az ETO Parkban.

Most ötven perc után kerültünk volna a sor
Ezúttal körülbelül egy óra várakozási időről tájékoztatott az ügyfélszolgálatos kisasszony. Az ígéret nagyjából bejött: ha valóban lett volna intézni valónk, valamivel több mint ötven perc után kerültünk volna sorra.

A fő kérdés azonban az, hogy idén valóban jobban és gyorsabban működik az ügyintézés a győri kormányablakban, vagy ezúttal szerencsénk volt?

„A győri kormányablak – mint a GYMSM Kormányhivatal Győri Járási Hivatal Kormányablak Osztálya – 2014. március 10-i nyitása óta folyamatosan figyeli az ügyféli igényeket és méri az ügyfélforgalmat” – kezdte megkeresésünkre dr.Németh Andrea, a Győri Járási Hivatal hivatalvezetője.

Szükség esetén azonnal beavatkozik a hivatal
„Ezen tapasztalatokra alapozva valóban szükséges volt a hatékonyabb működés érdekében munkaerő-átcsoportosítás.

Az ügyfélforgalmat és a felmerülő ügyféli igényeket a hivatal naponta pontosan nyomon követi és szükség esetén azonnal beavatkozik.

Ennek köszönhetően heti rendszerességgel több ügyintéző eltérő munkarendben dolgozik. A kormányablak személyi állománya azonban nem növekedett az elmúlt egy évben” – folytatta dr. Németh Andrea.

A legtöbb ügyfél személyi okmány ügyintézésre, gépjármű-ügyintézésre jelenik meg, továbbá családtámogatási ügyekben, ügyfélkapu létesítése, nyugdíjügyintézés miatt keresi fel a kormányablakot.

Hétfőn és kedden érdemes elkerülni a kormányablakot
A tapasztalatok szerint hétfőn, kedden keresik fel a legtöbben a kormányablakot, 9-17 óra között. Ezen kívül olyan élethelyzetektől is függ az ügyfélforgalom, mint az iskolai szünet, az adóbevallás (ügyfélkapu), vagy az iskolai beiratkozás (diákigazolvány, lakcímügyintézés) ideje.

Naponta körülbelül 350 ügyintézés történik. Tavalyi cikkünk írásakor hasonló számokról kaptunk információt; egy éve hetente átlagosan 1200-1500 ügyfél érkezett az ETO Parkba.

Hatékonyabb ügyintézés ide vagy oda, ezen számok alapján most is összegyűlhet sok-sok ügyfél a győri kormányablak előtt, mely több órára emelheti a várakozási időt.

Van az a helyzet, amikor inkább irány a pannonhalmi kormányablak
Nem árt tudni, hogy a kormányablakok az intézhető ügyek többségében országos illetékességgel járnak el, vagyis az ügyfél a kérelmét az ország bármelyik kormányablakánál előterjesztheti.

Azokon a napokon, amikor sokan várakoznak a kisalföldi megyeszékhelyen, nem árt megfontolni az utazást a pannonhalmi kormányablakhoz.

Előtte azonban mindenképp tájékozódjanak. A győri kormányablak, mint megyeszékhelyen működő kizárólagos kormányablak, több megyei illetékességű hatáskört is ellát, mint például „sárga” rendszámok és P-rendszám ügyintézése.

„Nem kell az ügyfélnek külön hazautazni”
„Fontos hangsúlyozni, hogy lakcímkártya ügyintézéskor csak abban az esetben kell a Győri kormányablakba jönnie az ügyfélnek, amennyiben a Győri Járási Hivatal kormányablak Osztálya illetékességi területén kíván lakóhelyet, tartózkodási helyet létesíteni.

Egyéb esetekben a létesítendő lakcím szerint érintett kormányablak Osztály az illetékes.

Nem kell az ügyfélnek külön hazautazni azért, hogy személyi igazolványát, útlevelét, jogosítványát, vagy gépjármű ügyét intézze, hiszen ez irányú kérelmét bármelyik kormányablakban elkezdheti” – zárta szavait a hivatalvezető asszony.”

Forrás:
Teszteltük a győri kormányablakot: idén egy óra alatt sorra kerültünk volna; Szeghalmi Balázs; Kisalföld.hu; 2015. augusztus 6.