Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatikatörvények, határozatok

A Kormány 1561/2015. (VIII. 12.) Korm. határozata a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének megállapításáról

Szerző: 2015. augusztus 13.augusztus 16th, 2015No Comments

„1. A Kormány
a) megállapítja a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretét az 1. melléklet szerint,

b) elfogadja a 2. melléklet szerint az ott felsorolt projektek kiemelt projektként történő nevesítését,

c) egyetért azzal, hogy a 2015. év végéig a prioritási tengelyek kereteinek 94%-át meghaladó kötelezettség nem vállalható,

d) egyetért azzal, hogy a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program 1. és 2. prioritási tengelye keretében megvalósítani kívánt kiemelt projektek közül csak azokra vonatkozóan köthető az adott kiemelt projekt megvalósítására támogatási szerződés, amely esetében
da) a projekt megvalósításához szükséges ajánlattevőt az ajánlatkérőként eljáró támogatást igénylő a közbeszerzésekre irányadó előírások megtartásával kiválasztotta – e követelményt teljesítettnek kell tekinteni akkor is, ha az ajánlatkérőként eljáró támogatást igénylő a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 40. § (3) bekezdése szerinti feltételes közbeszerzés eljárást eredményesen lefolytatott –,
db) az adott projektet a támogatást igénylő saját teljesítésében valósítja meg vagy
dc) a projekt megvalósításához szükséges beszerzés központosított közbeszerzés keretében megy végbe,

e) egyetért azzal, hogy ha a 2. mellékletben felsorolt projektekben e határozat közzétételét követő egy éven belül nem kerül sor a d) alpontnak megfelelő támogatási szerződés megkötésére, akkor az érintett projektek vagy projektelemek európai uniós forrásból támogatásban csak akkor legyenek részesíthetőek, ha valamely 2015. évet követő évre vonatkozó éves fejlesztési keretről szóló kormányhatározat így rendelkezik,

f) felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy gondoskodjon – a Közigazgatás- és Közszolgáltatás- fejlesztés Operatív Program végrehajtásáért felelős irányító hatóság (a továbbiakban: irányító hatóság) e program keretében finanszírozni tervezett projekt támogatásáról szóló döntése meghozatala előtt – az e-közigazgatási és a közigazgatás-szervezési szempontú vélemények irányító hatóság vezetője általi kikéréséről,
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: folyamatos

g) felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az irányító hatóság útján gondoskodjon az előkészítési költségek biztosításának érdekében – ha szükséges, a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014 (XI. 5.) Korm. rendelet 56. § (3) bekezdése szerint – az egyes, 2. mellékletben meghatározott projektek megvalósításának előkészítésére és a megvalósításának támogatására olyan támogatási szerződés megkötéséről, amelyben az adott projekt számára meghatározott mérföldkövek megfelelnek a d) és az e) alpontnak.
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: folyamatos…”

Forrás:
A Kormány 1561/2015. (VIII. 12.) Korm. határozata a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének megállapításáról; Magyar Közlöny; 2015. évi 116. szám; 2015. augusztus 12.; 18810-18835. oldalak (pdf)