Skip to main content
Internetközigazgatás: magyartávközlés

Solymár Károly a Digitális Magyarország (DM) program állásáról

Szerző: 2015. augusztus 15.No Comments

„A szolgáltatók fejlesztéseit segítő új jogszabályok, valamint az országos internet hálózatra vonatkozó friss felmérés megalapozza a 2018-ra vállalt kormányzati cél megvalósulását a legalább 30 Mbit/s sávszélességért – összegezte az elmúlt időszak eredményeit Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára.

A Digitális Magyarország (DM) programnak köszönhetően 2018-ra minden háztartás számára elérhetővé válik a szélessávú internet. A program első lépéseként a kormány 2014 decemberében a megvalósítandó fejlesztéseket nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítette, ezáltal jelentősen felgyorsítva a szükséges hatósági engedélyek beszerzését.

Ezt a folyamatot erősítette az Országgyűlés 2015. július 6-án elfogadott törvénymódosító csomagja, amely felszámolta a hírközlési hálózati fejlesztések útjában álló jogi akadályokat, így jelentősen egyszerűsödtek és gyorsabbá váltak az ügyintézési eljárások. Szintén nagy könnyebbség a szolgáltatóknak a júniusi közműadó-csökkentés, amely az új nyomvonalon létesített hírközlési közművezetékek, és a már meglévő hálózati szakaszok legalább 100 Mbit/s sebességűre történő fejlesztése esetében öt évig teljes adómentességet biztosít.

A jogalkotói munkával párhuzamosan elkészült és a nyilvánosság számára is elérhető Magyarország újgenerációs szélessávú hálózati térképe (http://szelessav.e-epites.hu/map-core/). Az internet-szolgáltatók információi, a lakossággal, az önkormányzatokkal és a vállalkozásokkal folytatott konzultáció alapján felépített adatbázis azt mutatja, hogy hazánkban 883 ezer háztartásban nem elérhető még a nagysebességű internet-szolgáltatás. A felmérés alapján összeállított, az infrastruktúra országos kiépítését célzó uniós pályázatok várhatóan augusztus végén jelennek meg.

Solymár Károly Balázs hozzátette: az eddigi legnagyobb volumenű hálózatfejlesztési kormányzati program a 883 ezerből több mint félmillió háztartásba juttatja el a nagysebességű szélessávot, a többi lefedetlen terület hálózatainak kiépítését önerőből valósítják meg a piaci szereplők, amelyről az érintettek megállapodást kötnek a kormánnyal.

A Digitális Magyarország program keretében soha nem látott mértékű fejlesztések valósulnak meg a digitális közösség és gazdaság, a digitális állam, valamint a digitális készségek területén is. Ennek köszönhetően 2020-ig növekszik az állam által nyújtott elektronikus közszolgáltatások száma, a digitális írástudás elterjedésével nő az állampolgárok egyéni életminősége, míg a digitális gazdaság kiszélesítésével jelentősen nő hazánk versenyképessége is.

A Digitális Magyarország első átfogó modellprogramja Nyíregyházán vette kezdetét. A kormány első lépésben 1,7 milliárd forint költségvetési forrást biztosít a megyeszékhelyen és a járásban megvalósított komplex fejlesztésekre. A Magyar Telekom költségén a városban 2015 végéig minden háztartás számára elérhetővé válik a 30 Mbit/s sebességű internet-szolgáltatás igénybevételének lehetősége.”

Forrás:
Fontos kormányzati lépések a hazai szélessávért – épül a Digitális Magyarország; Nemzeti Fejlesztési Minisztérium; 2015. augusztus 14.