Skip to main content
közigazgatás: magyar

Csak álom a korrupciómentes közigazgatás?

Szerző: 2015. augusztus 29.No Comments

„Magyarországon mélyen gyökerező kulturális probléma a korrupció. A közigazgatás rendszere akkor lehet integráns, ha értéktudatos elvek alapján tud működni. Ezt csak hosszú távon és pozitív, demokratikus valamint korrupciómentes nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező szakemberek segítségével lehet elérni – mondta el a Rádió Orientnek Pallai Katalin, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Integritás Tudásközpontjának létrehozója.

„Az integritás teljességet, egy egységes rendszert jelent, ami a közigazgatásban akkor valósul meg, ha egy szervezet az alapításának megfelelő értékek, elvek és célok mentén működik” – ismertette Pallai Katalin, hozzátéve, hogy maga az integráns személyiség olyan ember, aki várhatóan szavainak megfelelően fog cselekedni. A közigazgatás szervezete tehát akkor lehet integráns, ha értéktudatos elvek alapján tud működni.

A korrupció – amely Magyarországon mélyen benne van a kultúrában – ellen önmagában a büntetés nem lehet hatásos – hívta fel a figyelmet. Rámutatott: emellett azokat az okokat kell feltárni, amelyek lehetőséget biztosítanak a korrupcióra, s ezeket kell megszüntetni. „Erre való az integritás” – szögezte le, hozzátéve ugyanakkor, hogy teljesen korrupciómentes szervezet nem létezik.

„Korrupciónak nevezzük mindazokat a helyzeteket, amikor valaki visszaél a rá ruházott hatalommal és azt egyéni család vagy csoport érdek irányába használja fel akár pénzbeli, akár hatalmi haszon megszerzése érdekében. Az állami szervezetek tekintetében ez röviden a közigazgatási céloktól való eltérést jelenti” – tisztázta a fogalmat Pallai Katalin.

A tudásközpont létrehozója szerint a magyar közigazgatásban alapvető probléma, hogyha egy integráns személyiség bekerül egy olyan szervezeti környezetbe, amelynek kultúrája ütközik az ő elveivel, konfliktusba kerül. „Magyarországon tehát alapvető probléma, hogy a legtöbb szervezet gyakorlatai ütközhetnek egy becsületes, demokratikus elveket valló személyiséggel” – hívta fel a figyelmet. Kiemelte: maguk az ilyen személyek is elfordulhatnak elveiktől, hitetlenné válhatnak, ha nem tapasztalják meg a korrupciómentes működést, amit a legtöbb esetben valamely más európai országban tehetnek meg. Pallai Katalin szerint Magyarországon nagyon sok olyan kulturális minta van, ami a korrupciót megengedi, s annak a generációnak, amely döntéseket hoz, nincsen tapasztalata egy jól működő, demokratikus közszolgálati kultúráról. Éppen ezért véleménye szerint jó hatással lehetnek a szervezetek működésére a nemzetközi tapasztalattal rendelkező munkatársak.

Amennyiben a korrupciót nem lehet megállítani, az egyre nagyobb járulékos károkat fog okozni, hiszen a szervezet működése eltorzul, átláthatatlanná válik a rendszer, ami lehetetlenné teszi felelős döntések meghozatalát, amivel az állampolgári jogok is sérülnek – hívta fel a figyelmet.

A korrupció megállítására hozta létre integritás tanácsadó szakirányú továbbképzését a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, amelyre legalább 5 éves gyakorlattal és közigazgatási szakvizsgával lehet jelentkezni. „A képzés 25 százalékát elméleti képzés, másik 25 százalékát személyi kompetenciafejlesztés, felét pedig olyan gyakorlati kompetenciák elsajátítása teszi ki, amelyek segítségével a későbbi integritás felelősök a kormányrendeletben meghatározott feladatokat el tudják végezni” – zárta szavait Pallai Katalin.”

Forrás:
Csak álom a korrupciómentes közigazgatás?; OrientPress; 2015. augusztus 28.