„ A UPS kutatása szerint sok európai high-tech cég viszi közelebb gyártását a felhasználókhoz
Az európai high-tech cégek jelentős növekedésre számítanak iparágukban, és már most készülnek is erre, mikor ellátási láncaik kiépítésénél a tényezők szélesebb körét veszik figyelembe – derül ki a UPS logisztikai vállalat ötödik, évente kiadott „Change in the (Supply) Chain” (CITC) kutatásának európai eredményeiből.
Átstrukturálódás
A UPS megbízásából, az IDC Manufacturing Insights által végzett kutatás arra az eredményre jutott, hogy míg ugyan a high-tech cégek továbbra is kapacitásaik külföldre telepítésével csökkentik munkaerő-költségeiket, az offshoring mellett egyre többen élnek az úgynevezett „rightshoring” lehetőségével is. A válaszadók 38 százaléka mondta azt, hogy gyártó telephelyeiket a kereslet jelentkezésének helyéhez közelebb telepítik.A „nearshoring” – mely a termelésnek vagy az összeszerelésnek a kereslet helyéhez közel való telepítését jelenti – egyre népszerűbb, ahogy a cégek növelik szolgáltatásaik minőségét, csökkenteni igyekeznek készleteik tranzitidejét és növelni a termékek minőségbiztosítását. A high-tech logisztikai döntéshozók 35 százaléka tervezi nearshoring stratégia kialakítását – ami 9 százalékponttal több mint a 2013-ban megfigyeltek. Az európai válaszadók 54 százaléka már két vagy több évvel ezelőtt közelebb is vitte gyártóbázisát a kereslet helyéhez, 34 százalékuk pedig ugyanezt tette idén.
Az európai cégvezetők több mint fele (56 százaléka) stratégiájának részeként tekint a „rightshoringra”. Ez a stratégia több faktort vesz figyelembe annak eldöntésénél, hogy milyen közel legyen a beszerzés a gyártás, a raktározás és a disztribúció helyéhez.
Míg a UPS növekedést lát mind a nearshoring, mind a rightshoring terén, az offshoring, vagyis az a stratégia, mely a termelést vagy összeszerelést az olcsó munkaerő helyére viszi, továbbra is meghatározó marad: 59 százalék használja ezt a stratégiát.
Az iparági export növekedése folytatódik; új lehetőségek kibontakozóban
A kutatás szerint a globális és európai high-tech exportnövekedési kilátások erősek. A válaszadók 39 százaléka a jelenlegi ütemű növekedést vár az elkövetkező két évben, 19 százalékuk pedig még gyorsabbat.A high-tech cégek sikeresen beléptek számos növekvő piacra. Az európaiak 66 százaléka nyilatkozott úgy, hogy már jelenleg is ad el terméket Kínában, 41 százalék Indiában, illetve 31 százalék Brazíliában. A top három célpiac, melyekre az európai high-tech cégek idén terveznek belépni: Brazília, India és Dél-Kelet Ázsia.
Európa: 3D nyomtatás
A kutatás azt is megmutatta, hogy a high-tech cégek egyre több feltörekvő piacra törnek be, és vizsgálják a 3D nyomtatás alkalmazásának lehetőségeit új tervek és prototípusok létrehozásához.A válaszadók 66 százaléka rendelkezik valós tapasztalatokkal a 3D nyomtatás terén, 28 százalékuk még csak most kezdi megérteni a technológiát. Jelenleg a 3D nyomtatást még leginkább a fejlesztési ötletek ösztönzésére használják egy-egy termék tervezésénél. A legfőbb előnyök a gyorsabb termékfejlesztés és előállítás. Európában a válaszadók 70 százaléka használja a 3D nyomtatást új termékek tervezésére és 63 százalékuk cserealkatrész-gyártásra, míg világszinten ez utóbbi mindössze 24 százalék.”
Forrás:
Visszaszorulóban az offshore termelési mód; IT café; 2015. szeptember 8.