Skip to main content
közigazgatási informatikaművelődéstársadalom

Herman Ottó Intézet: hagyományőrzés az e-térben

Szerző: 2015. szeptember 11.No Comments

„Csaknem egymilliárd forintos európai uniós támogatással a hagyományőrzést innovatív technológiák segítségével támogató projekt indult a Herman Ottó Intézet vezetésével – közölte a konzorciumot vezető Herman Ottó Intézet főigazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Csaknem egymilliárd forintos európai uniós támogatással a hagyományőrzést innovatív technológiák segítségével támogató projekt indult a Herman Ottó Intézet vezetésével – közölte a konzorciumot vezető Herman Ottó Intézet főigazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Mezőszentgyörgyi Dávid elmondta: a projektet a Hagyományok Háza, a Budapesti Gazdasági Főiskola, a Zempléni Múzeum és Balatonkenese város önkormányzatával közösen valósítják meg az ország három kiemelt régiójában. Várhatóan több tízezer embert mozgatnak meg a Budapestet és Közép-Magyarországot, Tokaj térségét és a Balatoni régiót érintő hagyományőrző programjaikkal, amelybe a térségi és helyi múzeumokat, tájházakat, alkotóházakat is bevonnak.

Hozzátette: a megújult intézet számára kiemelten fontos programban várhatóan november végéig egyebek között egységes, a hagyományőrzést támogató informatikai portálrendszert alakítanak ki, amely folyamatosan frissül.

Tárlatvezető mobil applikációkat hoznak létre a három régióban, amelyek oktató, szórakoztató módon interaktív résztvevőkké teszik a közönséget és beszereznek a múzeumi munkát segítő mobil eszközöket, tableteket is. A források 54 százalékát a Hermann Ottó Intézet kapta, a Zempléni Múzeum 16, Balatonkenese 15, a Hagyományok Háza csaknem 7, a BGF pedig 9 százalékkal rendelkezik – ismertette a részleteket.

A rendezvényeken a kézműves termékek mellett a kézműves élelmiszerek is megjelennek, a divattal, a hagyományos, népi zenével és tánccal, valamint az építészettel együtt. Beszprémy Katalin, a projekt szakmai vezetője, a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének szakmai vezetője elmondta: a kiemelt fejlesztési térségekben számos szakmai konferenciát, rendezvényt és a hagyományos iparágak elterjesztését célzó ingyenes képzést szerveznek.

Kutatási programokat is megvalósítanak a népi kézművességben és a hagyományos kézműves iparágakban, kreatív iparban tevékenykedők bevonásával – jegyezte meg. Elmondta azt is, hogy megvizsgálják a hagyományőrzés helyzetét a közoktatásban, a kulturális fogyasztásban és megcélozzák a fiatalabb generációt a rendezvényeikkel, játszóházakkal, mesterségbemutatókkal.”

——–

„A jövő generációjának hagyományokhoz való kötődését, múltunk emlékeinek megismertetését, a jelenkori körülményekhez igazodó alkalmazását segíti a Herman Ottó Intézet konzorciumban megvalósuló projektje.

A Herman Ottó Intézet és konzorciumi partnerei nyitó konferencián mutatták be szeptember 9-én az „Innovatív technológiák meghonosítása hagyományőrzés és a hozzá kapcsolódó képzés és kutatás terén” című projektet. A TÁMOP-3.2.15-15-2015-0001 kódjelű program résztvevői arra vállalkoznak, hogy egy olyan kreatív megoldásokkal tűzdelt modern eszköztárat hozzanak létre, amellyel élvezetesen, érdekesen képesek a lehető legszélesebb társadalmi rétegeket elérni, megszólítani a hagyományok ismertsége és művelése érdekében.

A projektbemutató konferenciát Szakáli István Loránd nyitotta meg. „Napjainkban az egyik legnagyobb kihívást jelenti, hogy múltunk emlékei hogyan mutathatóak be a ma embere számra? A technológia gyors fejlődése kikényszeríti, hogy ezek az e-térben is hatékonyan jelenjenek meg, olyan kreatív környezetben, amely érdekesen, gyorsan, megbízható és elérhető módon képes az információk gyűjtésére, rendszerezésére és bemutatására. A hagyományainkhoz tartozó értékek csak akkor lesznek értékelhetőek a jövő generációja számára, ha biztosítani tudjuk, hogy a róluk szóló információk kényelmesen és korszerűen legyenek elérhetőek.” – mondta el az agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár.

A projekt végéig a Herman Ottó Intézet irányításával egy átfogó, informatív, a hagyományőrzés szellemiségét és küldetését tükröző, ám hatékonyan, egységesen és megbízhatóan működő informatikai keretrendszert alakítanak ki. Többek között alapvető cél egy olyan portálrendszer létrehozása, amely a folyamatosan frissülő, aktuális és értékes webes jelenlétet fenntartja, értékes információkat, széleskörű tájékoztatást nyújt a felhasználók számára. Mobil applikációkat készítenek, amelyek tárlatvezető, oktató, szórakoztató, a játékos adatgyűjtést támogató alkalmazások lesznek. Emellett a jelenlegi és jövőbeli kutatók, érdeklődők, munkatársak és egyéb látogatók naprakész tájékozódását egy egységes honlap létrehozása, azaz egy új, központi technikai rendszer, megfelelő külsővel, átlátható navigációval és elvárt szolgáltatásokkal segíti – mondta el Mezőszentgyörgyi Dávid.

A Herman Ottó Intézet főigazgatója hozzátette: a projektet a Hagyományok Háza, a Budapesti Gazdasági Főiskola, a Zempléni Múzeum és Balatonkenese Város Önkormányzatával közösen valósítják meg az ország három kiemelt régiójában. Várhatóan több tízezer embert mozgatnak meg a Budapestet és Közép-Magyarországot, Tokaj térségét és a Balatoni régiót érintő hagyományőrző programjaikkal, amelybe a térségi és helyi múzeumokat, tájházakat, alkotóházakat is bevonják.

Beszprémy Katalin, a projekt szakmai vezetője, a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének szakmai vezetője elmondta: a kiemelt fejlesztési térségekben számos szakmai konferenciát, rendezvényt és a hagyományos iparágak elterjesztését célzó ingyenes képzést szerveznek. A rendezvényeken a kézműves termékek mellett a kézműves élelmiszerek is megjelennek, a divattal, a hagyományos, népi zenével és tánccal, valamint az építészettel együtt.”

Forrás:
Hagyományőrzést támogató projekt indult a Herman Ottó Intézet vezetésével; Híradó.hu/MTI; 2015. szeptember 9.
Hagyományőrzés az e-térben; Hermann Ottó Intézet; 2015. szeptember 10.
TÁMOP-3.2.15-15 – Hagyományőrzés az országosan kiemelt térségekben; Széchenyi 2020