Skip to main content
közigazgatás: magyartávközlés

Önkéntes piaci vállalások a Digitális Magyarország kiépítéséért

Szerző: 2015. szeptember 24.No Comments

„2015. szeptember 24-én a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Telekom együttműködési megállapodást írt alá. A megállapodásnak köszönhetően a távközlési szolgáltató legkésőbb 2018. április 15-ig saját költségén korszerű szélessáv-hálózatot épít ki 230 ezer háztartásban, eddig lefedetlen területeken.

A Digitális Magyarország program megvalósításának érdekében az Invitel, a UPC, a Tarr Kft. és hetven további szolgáltató több mint 270 ezer háztartás számára teszi elérhetővé szintén önerős beruházás keretében a legalább 30 Mbps sávszélességet biztosító internethálózatot, az erről szóló megállapodásokat a következő két hétben írják alá a felek. Az együttműködés értelmében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az önerős fejlesztéssel érintett területekre más piaci szereplők részére nem nyújt állami vagy uniós támogatást.

„A Kormány és a gazdasági szereplők együttműködésének célja, hogy 2018 végéig minden magyar háztartás számára, amely igényli, lehetővé váljon a szupergyors internethez való hozzáférés. Az uniós határidőt két évvel megelőzve kiépülő hálózat alapozza meg a Digitális Magyarország program számos egyéb intézkedését” – jelentette ki Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár a megállapodás ünnepélyes aláírásakor.

Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár hozzátette: „A 2015 augusztusában megnyílt pályázatokon 68 milliárd forint vissza nem térítendő, és 10 milliárd forint visszatérítendő uniós és hazai támogatási forrás áll rendelkezésre azokban a felzárkózó régiókban megvalósuló fejlesztésekre, ahol a szolgáltatóknak nem éri meg kizárólag piaci alapon beruházni a hálózatok kiépítésébe”.

„Meggyőződésünk, hogy a Magyar Telekom és a többi szolgáltató önerős hálózatfejlesztési vállalása, valamint a nemrég megnyílt, digitális hálózatfejlesztéseket támogató európai uniós források jelentős mérföldkövet jelentenek a Digitális Magyarország megvalósításában. A fehér területek szupergyors, szélessávú internettel való ellátása hozzájárul az elmaradottabb területek felzárkózásához, a digitális szakadék csökkentéséhez. A Telekom a hálózatfejlesztése helyszínein külön edukációs programokat is szervez az ott élőknek a digitális kompetenciák fejlesztése érdekében. Sok munka áll még a piaci szereplők és a kormányzat előtt, de az eddigi eredmények alapján bizakodóak lehetünk a téren, hogy közös célunk, az országos szélessávú lefedettség megvalósulhat 2018-ra.” – mondta Máthé Balázs, a Magyar Telekom jogi és társasági ügyek vezérigazgató-helyettese.

A Digitális Magyarország magában foglal minden uniós és hazai forrásból 2020-ig megvalósuló infokommunikációs fejlesztést, ugyanakkor nyitott arra, hogy a kormányzati szerveken kívül más partnerek, cégek és intézmények is tevékeny résztvevőként csatlakozzanak a programhoz.”

—-

„…Az államtitkár az eddig elért eredmények közül kiemelte, hogy hálózati térkép készült Magyarországról, így pontosan azonosíthatóak a fejlesztésre szoruló területek, 2015 júliusában olyan törvénymódosító csomagot fogadtak el, amely ösztönzi a fejlesztéseket. Például 5 éves közműadó-mentességet kapnak azok a cégek a hálózatukra, amelyek újonnan épülnek, illetve 100 Mbps sávszélességet tud biztosítani…Solymár Károly Balázs, az infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: az önerős vállalásokat és a pályázati forrásokból megvalósuló fejlesztéseket is nyomon követi a kormányzati informatikai fejlesztési ügynökség, ellenőrzi, hogy valóban megvalósult-e a vállalt projekt.

Hozzáfűzte: a hálózatok 7 évig nyílt hálózati kötelezettség alá esnek, tehát a közpénzből épült hálózatot meg kell nyitnia más szolgáltatók számára is, hogy megjelenhessenek a piacon, így a tervek szerint elérhető áron lesz a szolgáltatás.”

Forrás:
Önkéntes piaci vállalások a Digitális Magyarország kiépítéséért; Nemzeti Fejlesztési Minisztérium; 2015. szeptember 24.
Saját költségből épít hálózatot a Telekom; Borsod Online; 2015. szeptember 24.