Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarterületfejlesztés

A következő hetekben 650 milliárd forint területfejlesztési forrást nyit meg a kormányzat

Szerző: 2015. szeptember 27.No Comments

„A következő hetekben 650 milliárd forint területfejlesztési forrást nyit meg a kormányzat – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium regionális programokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Szekszárdon.

Oláh Gábor a Tolna megyei Önkormányzat területfejlesztési konferenciáján hozzátette: várhatóan pénteken véglegesítik a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) régiókra vonatkozó éves fejlesztési kereteit, ami azt tartalmazza, hogy melyik pályázatot mikor hirdetik meg. „Az a szándékunk, hogy 2017 középig valamennyi uniós forrás eljusson a területi szereplőkhöz” – jelezte.

Elmondta, a 2014-2020-as ciklusban a teljes európai uniós keret 40 százaléka közvetlenül a vállalkozásokhoz, húsz százaléka az önkormányzatokhoz jut el. A fennmaradó 40 százalék a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumon keresztül utak, szennyvíztelepek fejlesztésére, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül szociális programokra jut majd.

Az államtitkár utalt arra, hogy a korábbi hétéves időszakkal szemben a 2014-2020-as ciklusban a településeknek nem országos szinten, hanem megyén belül kell versenyezniük a forrásokért.

Hangsúlyozta: mindenkinek az az érdeke, hogy az uniós pályázatok minél gyorsabban megvalósuljanak, és az irányító hatóságnak megvan a lehetősége arra, hogy szankcióval éljen, ha valamelyik megyében nem megfelelő a projektek előrehaladása.

„Végső esetben át tudunk csoportosítani forrásokat, ami garantálja, hogy időben és ütemezetten hasznosuljanak” – jelentette ki Oláh Gábor.”

Forrás:
NGM: 650 milliárd forint területfejlesztési forrás nyílik meg; Napi.hu/MTI; 2015. szeptember 24.