Skip to main content
közigazgatás: magyar

Gyorsan és költségmentesen kaphatjuk meg az okmányainkat

Szerző: 2015. október 4.No Comments

„Az illetékek eltörlése nemcsak költségmegtakarítást jelent majd, hanem például a személyi okmányoknál rövidülni fog az ügyintézési határidő – mondta a Pest megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja. Tarnai Richárd hozzátette: a bejelentés miatt a következő hónapokban csak mérsékelt forgalomcsökkenésre számít.

„A leggyakrabban a személyi igazolvánnyal fordulnak hozzánk az ügyfelek, amely tíz éves kor alatt ingyenes, utána pedig 10 évre lehet kapni, ennek a költsége jelenleg 1500 forint” – mondta Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott az InfoRádiónak.

Ezt követi a vezetői engedély és a forgalmi engedély, vagyis a gépjárművel kapcsolatos okiratok, amelyek mennyisége Budapesten és környékén a személyi igazolványokat is megelőzi.

A vezetői engedély 4000 forint, alkalmassági engedélytől függően 3, 5 vagy 10 évre lehet érvényes, illetve lehet 1 évre szóló alkalmasságot is kérni, ennek 1500 forint a jelenlegi díja. A forgalmi engedély kiállítása 6000 forint, ugyanennyi a gépjármű törzskönyve, amelyet viszont csak adásvételkor kell elkészíteni. A személyi igazolvány cseréjének átlagos időtartama 10 év, míg vezetői engedélyt átlagosan 5 évente szoktunk cserélni.

„Nagyon sok esetben, amikor elvesznek az iratok vagy ellopják őket, szintén hozzánk fordulnak az emberek, épp ez az indoka annak a törekvésnek, hogy reményeink szerint hamarosan egy egységes kártya lesz majd a jelenleg még irattárcánkat borító kártyákból” – mondta a kormánymegbízott. Hozzátette: így praktikusabb lesz a használata és az elhelyezése.

Akinek szüksége van egy igazolványra, például útlevélre, vagy elvesznek az okmányai, később is mindenképpen elkészítteti őket. „De ha a változások életbe lépnek, legtöbb esetben meg fogják várni a határidő lejártát, és így már sokkal egyszerűbben, gyorsabban és költségmentesebben tudják megcsináltatni az irataikat” – fogalmazott Tarnai Richárd.

Ezzel párhuzamosan az ügyintézési határidő is 21 napra csökken, ami azt jelenti, hogy a korábbi 30 nap, ami évtizedeken keresztül hatályos volt és meghatározta az állami szervek munkáját, harmadával lesz kevesebb.

„Ezt a két dolgot párhuzamba állítva, a hozzánk forduló – útlevelet, jogosítványt, lakcímkártyát, TAJ-kártyát és forgalmi engedélyt igénylő – ügyfeleknek időben is gyorsabb és egyszerűbb lesz az ügyintézés” – mondta a kormánymegbízott.”

Forrás:
Gyorsan és költségmentesen kaphatjuk meg az okmányainkat; InfoRádió; 2015. október 3.