Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyar

Csepreghy: Pest megye leválasztásáról és más fejlesztéspolitikai kérdésekről

Szerző: 2015. október 6.No Comments

„Közigazgatási átalakításra is szükség lesz ahhoz, hogy Pest megyét leválasszák a fővárosról. A Közép-Magyarország Régió határainak újragondolása a következő egy-két év feladata lesz Csepreghy Nándor szerint.

Egy-két éven belül el kell indítani azt a folyamatot, amelynek eredményenként Pest megye leválhat Budapestről – közölte lapunkkal Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikáció­ért felelős helyettes államtitkár. Jelezte, a régiós határok megváltoztatására az európai uniós szabályozás miatt a 2010-es kormányváltáskor nem volt lehetőség, 2020 után azonban – ha a kohéziós politika megmarad jelen formájában – élni kell ezzel a lehetőséggel. Brüsszel már ismeri azt kormányzati igényt, ami a Közép-magyarországi régió átalakítására vonatkozik, hiszen ezt hazánk többször jelezte az Európai Bizottságnak – magyarázta a helyettes államtitkár. Csepreghy Nándor szerint, ugyanis ma a régió határai egybeesnek a megye határaival, vélhetően közigazgatási átalakításra is szükség lesz.

Mivel az idei GDP-növekedésben jelentős szerepet játszik az uniós pénzek kifizetése, így ha a következő évben jelentősen csökken ennek mértéke, akkor az visszavetheti a gazdasági növekedést is. Ezért cél, hogy 2016-ban 2000 milliárd forintnyi támogatást fizessen ki a kedvezményezetteknek a fejlesztéspolitikai intézményrendszer – emelte ki. Ez az összeg Csepreghy Nándor szerint a különböző operatív programok megvalósított pályázataiból adódik majd össze.

A pénzfelhasználást gyorsíthatja, hogy az előző ciklus zárása után jelentős kapacitások szabadulnak fel az állami intézményeknél, az új, szolgáltató szemléletű támogatási rendszer pedig eléggé rugalmas ahhoz, hogy azonnal reagáljon azokra a kihívásokra, amelyek időközben merülnek fel. Akár egyes pályázati összegek átcsoportosításával is gyorsítható lesz az uniós pénzek felhasználása.
Az előző támogatási időszak zárása kapcsán Csepreghy jelezte: az előzetes számítások szerint 8800-8900 milliárd forintos kifizetett összeg mellett zárulhat le a 2007–2013-as fejlesztési ciklus, ebből 8200 milliárd forint az eredeti keretösszeg, amit 300-400 milliárd forinttal tovább növel az árfolyamváltozásból adódó nyereség. Az efölötti részt a nemzeti költségvetés terhére fizeti ki a kormány. Csepreghy Nándor szerint a százszázalékos pénzlehívást a még folyamatban lévő vitás ügyek sem veszélyeztetik. Ilyen például a Közgép több beruházása, amelyeket vizsgált az unió Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF). A helyettes államtitkár szerint – bár a kormány még vitatja a zárójelentésben foglaltakat – az esetleges szankció sem csökkenti Magyarország nettó keretösszegét, csupán annyi történik, hogy a túlvállalási keretből kell átcsoportosítani más fejlesztésekre.”

Forrás:
Közigazgatási átalakítás várható; Köpöncei Csilla; Magyar Idők; 2015. október 6.