Skip to main content
közigazgatás: külföldönközigazgatási informatika

Személyi kódra cserélik a születési számot Szlovákiában

Szerző: 2015. október 15.No Comments

„Szlovákiában adatvédelmi okokból hamarosan egy véletlenszerű számsorból álló személyi kódra cserélik a lakosság személyi azonosító számát, az úgynevezett születési számot – jelentette a Hospodárské Noviny (HN) című pozsonyi gazdasági-közéleti napilap belügyi forrásokra hivatkozva. Szlovákiában a lakosság – az összes személyi okmányban és hivatalos kapcsolattartásban használt – személyi azonosító számának szerepét jelenleg egy tízjegyű, a születési dátumból illetve négy másik számból álló, úgynevezett születési szám tölti be. A születési számból az adott személy életkora mellett a neme is kiolvasható, mivel míg a férfiak esetében a számsorban a születési dátum hónapja helyén annak számmegjelölése szerepel, addig a nőknél a hónapot jelző kétjegyű szám első számjegyéhez ötöt hozzászámolnak.

A HN szerint a változtatás hátterében éppen ez áll, pontosabban az, hogy az Európai Unió (EU) a személyi adatok védelmére hivatkozva kifogásolta, hogy a jelenlegi azonosítóból több személyes információ is kiolvasható. Erre reagálva állt elő a szlovák belügyminisztérium a véletlenszerű számok ugyancsak tíz számjegyű sorából álló, úgynevezett BIFO személyi kódok bevezetésének tervével.

Az újítást, mely az összes állami fenntartású, illetve más közintézmény adatbázisában is rendszerszintű változtatást igényel, tízéves átmeneti időszak alatt folyamatosan vezetik majd be. Az ezzel járó költségek végső nagyságáról egyelőre még becslés sincs, ez idáig annyit lehet tudni, hogy a szlovák belügy e célra 8,4 millió eurós uniós támogatást kaphat, ám ez várhatóan csak a költségek egy részét fedezi majd.”

Forrás:
Személyi kódra cserélik a születési számot Szlovákiában; SG.hu/MTI; 2015. október 13. 1