Skip to main content
közigazgatás: magyar

Új elnök a Közbeszerzési Hatóság élén

Szerző: 2015. október 25.No Comments

„2015. október 21-én a Közbeszerzési Hatóság keretében működő Közbeszerzések Tanácsa 11 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúlag megválasztotta elnökének Rigó Csaba Balázst.

A hatályos jogszabályok szerint a Tanács elnöke öt évig a Közbeszerzési Hatóság elnöki posztját is betölti.

Rigó Csaba Balázs megválasztását követően elmondta: célja egy olyan korszerű szolgáltató hatóság kialakítása, amely maradéktalanul megfelel az új törvényi kihívásoknak és ügyfélközpontúságával élen jár a hazai közigazgatásban.

Az elnök a szervezet legfontosabb feladatai közé sorolta a bürokrácia csökkentését, a közérdek képviseletét, a jogszerű közbeszerzési magatartások kialakítását és elterjesztését, valamint a közpénzek nyilvános és átlátható módon történő felhasználásának elősegítését.

Mindehhez elengedhetetlen a hatóság átlátható működésének biztosítása, a jogszabályok tiszteletben tartása és a közbeszerzésekben érintett partnereinkkel való hatékony együttműködés kialakítása – tette hozzá Rigó Csaba Balázs.

Önéletrajz
Rigó Csaba Balázs 1965. január 1-én született Salgótarjánban. Nős, 3 gyermek édesapja.

Felsőfokú tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kezdte, ahol programtervező matematikusként diplomázott. Posztgraduális tanulmányait a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán folytatta és szakközgazdaként fejezte be, 2004-ben közbeszerzési menedzser szakértői képesítést szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd 2009-ben egyetemi szakközgazdászként diplomázott a Budapesti Corvinus Egyetem angol nyelvű MBA szakán.

2004-tôl Zalaegerszeg Önkormányzatának Közbeszerzési Testületét vezette 2010-ig. 2005-től az Önkormányzati Társulás Zalaegerszeg és környéke csatornahálózat és szennyvíztisztító-telep fejlesztési társulás, majd 2010-ben az Önkormányzati Társulás Zalaegerszeg és térsége ivóvízminőségének javítási társulás elnökeként dolgozott. 2010-től a Közbeszerzési Hatóság Tanácsának tagja, 2012-tôl a Közbeszerzési Hatóság Alelnöke. 2011. január 1-tôl a Zala Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott.”

Forrás:
Új elnök a Hatóság élén; Közbeszerzési Hatóság; 2015. október 22.