Skip to main content
közigazgatási informatikatávközlés

Befejeződött a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat (NTG) fejlesztése

Szerző: 2015. október 31.No Comments

„A 2015. október végén lezárult „Nemzeti Távközlési Gerinchálózat (NTG) fejlesztése” uniós projektnek köszönhetően költséghatékonyabb hang- és adatkommunikációs szolgáltatásokat használhatnak a közigazgatás szereplői. A 3,2 milliárd forintból megvalósuló fejlesztés nyomán az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) céljaival összhangban tovább javul a közigazgatás teljesítménye.

Sikeresen zárult a „Nemzeti Távközlési Gerinchálózat (NTG) fejlesztése” projekt – jelentette be sajtótájékoztatóján a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. és a Kormányzati Eseménykezelő Központ alkotta konzorcium.

A projekt eredményeként javul az NTG-n nyújtott centralizált hangszolgáltatások minősége és hatékonysága, csökkennek az üzemeltetési költségek, valamint a hálózat további szegmenseiben szintén sikerült javítani az üzemeltetési és biztonsági feltételeket. Mindezek együttes hatásaként kedvezőbbé válik az elektronikus hírközlési szolgáltatások kihasználtsága.

A 2013 decemberében kezdődött projektben a konzorcium csaknem félszáz beszerzési eljárást bonyolított le, melyek közül a legnagyobb volumenű az új, IP alapú centralizált hangplatform és a hozzá kapcsolódó készülékek beszerzése volt. A több, mint 500 millió Ft értékű közbeszerzés eredményeképpen a NISZ Zrt. IP protokollon keresztül kétirányú hangszolgáltatást nyújthat az NTG-re csatlakozott állami intézmények számára.

A fejlesztés forrása 3,2 milliárd forint volt, melyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a magyar költségvetés közösen finanszírozott az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretében.[NISZ]”

—-

„Befejeződött a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat (NTG) fejlesztése, az Elektronikus Közigazgatási Program (EKOP) keretében 3,2 milliárd forintos költségvetéssel megvalósuló projekt hivatalosan október utolsó napján zárul – jelentette be Teller Gábor, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. projektvezetője. A teljes összeg 85 százaléka volt uniós támogatás, a kisebb hányadot nemzeti forrásból fedezték. A 3,2 milliárd forintból a NISZ használt fel 2 milliárd 850 millió forintot, a kisebb hányadot a Nemzeti Kibervédelmi Intézet költötte el – tette hozzá a projektvezető. Az NTG-n keresztül a kormányzati és közigazgatási intézmények minden eddiginél több telephelye válik elérhetővé a nagy biztonságú elektronikus hírközlési szolgáltatásokkal. A fejlesztéssel költséghatékonyabb hang- és adatkommunikációs szolgáltatásokat használhatnak a közigazgatás szereplői, javul a hangszolgáltatások minősége, csökkennek az üzemeltetési költségek, és javulnak az üzemeltetési és biztonsági feltételek is.

A projekt 2013 decemberében kezdődött és összesen 43 közbeszerzést írtak ki az egyes részleteire. A NISZ négy részre bontotta a fejlesztést, ezek közül az IT-biztonság javítása 200 millió forintba került, a Zártcélú Rendészeti Hálózatra (ZRH) 400 milliót, a hangszolgáltatás megteremtésére 550 millió forintot fordítottak, magának a gerinchálózatnak a fejlesztése pedig 1,1 milliárd forintba került. Ezeken túl kell számba venni a projekt előkészítését és a menedzsment költségeit – ismertette az adatokat Teller Gábor.

A részletek körébe tartozik az, hogy a fővárosban 150 kilométer optikai kábellel kötötték össze a kerületi rendőrkapitányságokat és beszereztek 6 ezer IP-telefont. Ez utóbbiakat a kormányhivatalok használják. Bencsik Balázs, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet vezetője azt a kormányzati szándékot ismertette, hogy a fejlesztéseknél az IT-biztonságról is gondoskodni kell. Erre a beruházás legalább egytizedét kell fordítani ahhoz, hogy a biztonsági szint megfelelő legyen, ez ennél a projektnél megvalósult.[SG.hu]”

Forrás:
Hatékonyabb hang- és adatkommunikáció a közigazgatásban; NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.; 2015. október 30.
Befejeződött a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat fejlesztése; SG.hu/MTI; 2015. október 29.
EKOP-2.2.6 Nemzeti Távközlési Gerinchálózat (NTG) fejlesztése; Széchenyi 2020