Skip to main content
közigazgatás: magyar

Bemutatkozik az új kormányablak Hódmezővásárhelyen

Szerző: 2015. november 1.No Comments

„A saját szemünkkel szerettük volna megnézni, hogyan is működik az ügyintézés az új Kormányablakban Hódmezővásárhelyen, amit október 16-án adtak át. Ezért felkerekedtünk csütörtök délután és elmentünk az új helyszínre, az Ady Endre utca 14-es szám alá. Szegény Judit Éva, a Kormányablak osztályvezetője, és a Járási Hivatal hivatalvezető-helyettese fogadott bennünket, hogy körbevezessen az új épületben.

Az első információ, amit megtudtunk, hogy a költözéssel csak a helyszín és a külcsín változott. Az elintézendő ügyek rendszere azonban nem, mert amit eddig a régi nevén, az Okmányirodában tudtak intézni az emberek, azt most már a Kormányablaknál.

Az épületbe belépve egy információs pult fogad minket a baloldalon, vele szemben pedig egy olyan szerkezet, ahol online, azonnali tájékoztatást kaphatunk az egyes ügyekhez kapcsolódóan, például segít abban is, hogy milyen okmányokat vigyünk magunkkal egy esetleges útlevél ügyintézéshez. Van egy sorszámhúzó gép, aminek a használata elsődleges az ügyintézések előtt. Összesen 14 munkaállomáson dolgoznak az ügyintézők az épületben. (arról, hogy az egyes munkaállomásokhoz mely ügyek tartoznak, a későbbiekben írunk.)

A lakosok visszajelzése abszolút pozitív az új helyről, szépnek és könnyebben átláthatónak találják. Az okmányok intézésén kívül, ebben az épületben található még a gyámhivatal, az építésügyi osztály is, valamint a hatósági és a népegészségügyi osztály, ahová akár még lifttel is fel lehet jutni. Előzetesen is lehet időpontot foglalni, a magyarország.hu-n, ahová ügyfélkapuval lehet belépni. Ehhez egy személyes megjelenésre van szükség, számtalan ügyet „digitalizáltak” már ilyen formában, így jelentősen könnyebbé válik az ügyintézés az interneten keresztül.

Rákérdeztünk néhány olyan problémás ügyre, amivel általában meggyűlik a lakosok gondja. A körültekintés elmulasztásával küzdenek meg legtöbben, ami azt jelenti, hogy sokszor későn vesszük észre, hogy lejárt az érvényességi ideje a személyigazolványunknak vagy az útlevelünknek. Nyári időszakban természetesen útlevél problémákkal érkeznek a legtöbben a Kormányablakhoz. Van lehetőség arra, hogy megsürgessük az útlevelünk elkészülését, azonban az alap 20 nap alatt készül el. Ha helyben bankkártyával kifizetjük a 7500 Ft-os illetéket, akkor megspórolhatunk magunknak egy plusz utat a postára. Azért is fontos az okmányaink lejárati dátumának ellenőrzése, mert ha már nem érvényesek, akkor egy-egy közúti ellenőrzésénél a rendőrség bírságot szabhat ki ránk.

Amik még gondot szoktak okozni, és nem minden esetben áttekinthetőek, azok a gépjármű ügyekkel kapcsolatos eljárások. Ide tartoznak a gépjármű átíratása, az elveszett rendszám, vagy a jármű forgalomba helyezésének ügye is. Ilyenkor minden esetben illetékek megfizetésének kell eleget tennünk, azonban a kormányablak dolgozói mindenről részletesen tájékoztatnak minket.”

Forrás:
Bemutatkozik az új kormányablak; Soós Kata; Rádió 7; 2015. október 29.