Skip to main content
közigazgatás: magyar

Kétszázmillió forintot ad a kormány Komáromnak

Szerző: 2015. november 1.No Comments

„Ismét felhalmozódott a város adóssága.

Kétszázmillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a kormánytól Komárom önkormányzata az adósságai visszafizetésére. 2013-ban a város visszafizette az adósságait, így nem részesült az állami adósságkompenzációból, azonban azóta megint sok tartozást halmoztak fel.

Az egyszeri támogatást Czunyiné Bertalan Judit, a térség fideszes országgyűlési képviselője jelentette be. Mint mondta, Komárom 2013-ra komoly megszorítások árán törlesztette adósságait, így a városnak nem volt szüksége adósságkonszolidációra. „A most megítélt támogatás a felelős gazdálkodás elismerésének tekinthető” – fogalmazott.

Molnár Attila (Fidesz-KDNP) polgármester emlékeztetett arra, hogy a Nokia „gyengélkedése”, majd kivonulása után a helyi adóbevételek jelentősen csökkentek. A 2008-ban befolyt ötmilliárd forint 2014-re 1,6 milliárdra apadt, ötmilliárd forintos főösszegű költségvetés mellett.

A város vezetője hozzátette, a támogatást 2016-ban használják fel belterületi utak, járdák, csapadékvíz-elvezetési rendszerek építésére. Az összegből továbbá szigetelnek egy óvodát és egy fogorvosi rendelőt alakítanak ki. A polgármester az MTI kérdésére elmondta, az országban Komárom mellett Hajdúszoboszló kapott maximális összegű, 200 millió forintos támogatást.”

Forrás:
Kétszázmillió forintot ad a kormány Komáromnak; Magyar Hírlap; 2015. október 30.