Skip to main content
közigazgatás: magyarterületfejlesztés

Több mint 1500 milliárd a magyarországi települések fejlesztésére

Szerző: 2015. november 1.No Comments

„Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnökével, Szita Károllyal, valamint a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének (MÖOSZ) elnökével, Fehérvári Tamással. A kormány a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon, illetve a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programon keresztül több mint 1500 milliárd forinttal támogatja a magyarországi települések fejlesztéseit.

Az önkormányzati szövetségekkel kötött megállapodás célja, hogy a gyakorlati feladatokra, azok megoldására koncentrálva, folyamatos legyen a párbeszéd a kormány, a megyék és a megyei jogú városok között a fejlesztési programok megvalósítása során – fogalmazott Varga Mihály a stratégiai együttműködési megállapodás aláírásakor.

Hozzátette: a kormány úgy döntött, hogy a 2020-ig hazánkba érkező 12 ezer milliárd forint uniós forrás a 60 %-át közvetlenül a gazdaságfejlesztésre, versenyképességünk emelésére fordítja. A tárcavezető emlékeztetett arra is, az hogy 2017. június 30-ig kiírják a 2014–2020 közötti uniós költségvetési ciklus minden pályázatát, olyan versenyelőnyt nyújt a hazai gazdasági szereplőknek, amelyre nemcsak hazánkban, de az unió más tagállamaiban sem volt még példa.

Varga Mihály leszögezte: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) a helyi gazdaságfejlesztést és a foglalkoztatás bővítését célozza. Mint mondta: „az új területi programokban a régiók helyett a megyékre helyeződik a hangsúly, így a források felhasználása során, a megyéknek és a megyei jogú városoknak megkülönböztetett szerepe van.”

A TOP forrásaiból – amelyek 2020-ig több mint 1230 milliárd forintot jelentenek – elsődlegesen a helyi közvetlen gazdaságfejlesztést támogatja a kormány, ebből – többek között – 65 ezer hátrányos helyzetű munkavállaló képzése, illetve bértámogatása, 480 kilométer út felújítása és korszerűsítése valósulhat meg. A Budapestet és Pest megyét magába foglaló régiót támogató program, a VEKOP 288 milliárdos keretösszeggel ötvözi a területi és az ágazati beavatkozásokat. „A területi operatív programok (TOP és VEKOP) keretében még ebben az évben várhatóan – az országos kihatású projekteket is beleértve – mintegy 800 milliárd forint összegű pályázatot hirdetünk meg” – jelentette ki Varga Mihály.

Szita Károly köszönetét fejezte ki azért, hogy a kormány partnerként tekint a falvakra és a városokat. Mint mondta: pozitív változás, hogy már az előkészítő munkába is bevonták az önkormányzati érdekképviseleteket. A megyei jogú városok így arra költhetnek, amire szerintük szükséges – mondta. Fehérvári Tamás úgy véli: a megyei önkormányzatok szervesen kapcsolódnak a programokban megfogalmazott célokhoz. A 2020-ig rendelkezésre álló források jelentős része a gazdaságélénkítést szolgálja majd.[NGM]”

—-

„A kormány a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon, illetve a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programon keresztül több mint 1500 milliárd forinttal támogatja a magyarországi települések fejlesztéseit.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ezt annak kapcsán közölte, hogy stratégai együttműködési megállapodást írt alá a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökével, Szita Károllyal, valamint a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnökével, Fehérvári Tamással hétfőn Budapesten.

A megállapodás célja, hogy a gyakorlati feladatokra, azok megoldására koncentrálva legyen párbeszéd a kormány, a megyék és a megyei jogú városok között a fejlesztések megvalósítása során – mondta a tárcavezető. Hozzátette: mivel a jelenlegi európai uniós költségvetési időszakban a területi fejlesztésekben a megyéknek és a megyei jogú városoknak megkülönböztetett szerep jut, ez az együttműködési forma megfelelően segíti majd az uniós források hatékony felhasználását.

Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy 2020-ig 12 ezer milliárd forint uniós forrás érkezik Magyarországra. A forrás hatvan százalékát közvetlenül a gazdaságfejlesztésre, a versenyképesség javítására fordítják majd. „Megkezdődik (…) minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő programjának végrehajtása” – jelentette ki.

Varga Mihály elmondta, hogy mindkét említett területi program a helyi gazdasági fejlesztést és a foglalkoztatás bővítését célozza. A programban a régiók helyett a megyékre helyezik a hangsúlyt – jegyezte meg.

Közölte, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programra több mint 1230 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből 1465 orvosi praxis fejlesztése, 68 ezer hátrányos helyzetű munkavállaló képzése, bértámogatása, valamint 480 kilométer út felújításra és korszerűsítése valósulhat meg. Varga Mihály elmondta, a programok keretében még az idén várhatóan mintegy 800 milliárd forint összegű pályázatot hirdetnek meg.

Szita Károly köszönetet mondott azért, hogy kormány partnerként tekint a falvakra és a városokat. A megyei jogú városok 388 milliárd forintot költhetnek majd arra, amire szerintük szükséges – mondta.

Fehérvári Tamás kijelentette, hogy a megyékben megvan az a készség és képesség, hogy szervesen kapcsolódjanak a programhoz.[Híradó]”

Forrás:
Az önkormányzatok a kormány stratégiai partnerei; Nemzetgazdasági Minisztérium; 2015. október 26.
Több mint 1500 milliárd a magyarországi települések fejlesztésére; Híradó.hu; 2015. október 26.