Skip to main content
közigazgatás: magyar

Pest megyében is nyílnak a pályázatok

Szerző: 2015. november 4.november 8th, 2015No Comments

„Néhány héten belül az egyetlen fejlett magyarországi régióban is megjelennek az európai uniós felhívások. Nagyobb pályázatok a kutatás-fejlesztés területén várhatók.
Több milliárd forintnyi fejlesztési pályázat nyílik meg még az idén Pest megyében. A Versenyképes Közép-Magyarország operatív program idei éves fejlesztési kerete szerint a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) a következő hetekben négy új pályázat megjelenésére számíthatnak. Ezen belül a kkv-k kapacitásbővíő beruházásainak támogatására mintegy 1,45 milliárd forintos kerettel hirdet pályázatot a kormány, az üzleti infrastruktúra fejlesztésre pedig további egymilliárd forint lesz elérhető. A Pest megyei cégek piaci megjelenését 0,55 milliárd forint támogatja. A turisztikai szervezetek is számíthatnak némi pluszpénzre, a fejlesztésükre 0,20 milliárd forintos keret áll rendelkezésre.

Nagyobb pályázatok a kutatás-fejlesztés területén várhatók, az év végéig összesen 13 milliárd forint értékben jelennek majd meg kiírások ebben a témakörben. Ezen belül a vállalati kutatás-fejlesztés és innovációs tevékenység támogatására ötmilliárdos kerettel hirdet pályázatot a kabinet. A felhívás várhatóan heteken belül megjelenik. Prototípus-fejlesztésre, valamint technológia- és szolgáltatásfejlesztésre külön lehet pályázni. Itt a keretösszeg az idén kétmilliárd forint lesz. A stratégiai K+F műhelyek létrehozását négymilliárd forint, míg a kutatás-fejlesztési infrastruktúra-hálózatok kialakítását további kétmilliárd forint támogatja.

A turizmusnak is jut a Pest megyei keretből: az aktív turisztikai hálózatok fejlesztésére 3,2 milliárd forintos keretből, a természetvédelmi projektekre pedig 2,7 milliárdos keretből nyerhető el támogatás. Az egyik legnagyobb tétel az idei fejlesztési keretben a budapesti fenntartható közlekedésfejlesztést érinti, erre összesen 8,39 milliárd forint áll rendelkezésre. Ugyanerre a célra Pest megyében 1,8 milliárd forint fordítható.

Az uniós előírások miatt az egyetlen fejlett magyarországi régiónak nyilvánított Pest megye – Budapesttel együtt –egyébként a a 2014–2020-as európai uniós fejlesztési ciklus legnagyobb vesztese. Az évtized végéig ugyanis összességében kevesebb mint 300 milliárd forint áll a közép-magyarországi régió rendelkezésre. Mivel Pest megye önállóan az országos fejlettségi átlagot sem éri el, így vélhetően Budapestről leválva élhetne az uniós támogatásokkal is. Ezért a kormányzat kezdeményezi a megye leválasztását a fővárosról. Az erre irányuló szándékról korábban Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt. Szavai szerint a kormány elszánt, hogy 2021-re az uniós pénzek felhasználása miatt leválassza Pest megyét Budapestről.”

Forrás:
Pest megyében is nyílnak a pályázatok; Köpöncei Csilla; Magyar Idők; 2015. november 3.