Skip to main content
gazdaságInternettársadalom

2016 végére nem lesz internet nélküli iskola

Szerző: 2015. november 8.No Comments

„Nem lesz internet nélküli iskola Magyarországon 2016 végére – jelentette ki Kara Ákos infokommunikációért felelős államtitkár az Informatika a Társadalomért Egyesület balatonfüredi konferenciáján.

Kara Ákos szerint a digitális gazdaság fejlesztése alapvető versenyképességi kérdés Magyarország számára, mivel az informatikai fejlesztések nemcsak a hagyományos ágazatok növekedését segítik elő, hanem alapját képezik a jól működő államnak is.

Kara Ákos elmondta, hogy az iskolákban, az egyedi igényekhez igazodva, átlagosan legalább 50 megabites sávszélességet biztosít majd a kormányzat. Célul tűzték ki azt is, hogy 2018 végéig a szélessávú internet szolgáltatás újabb egymillió háztartásba eljusson. Ez európai szinten is komoly vállalás, amely részben piaci szolgáltatói vállalásként, részben állami támogatással valósul meg.

A elmérések szerint 2014-ben a 15 évesnél idősebb lakosság 40,2 százaléka nem rendelkezett megfelelő digitális képességekkel, az arány javításáért képzésekre is szükség van. Az államtitkár Magyarország nemzetközi szintű eredményei között említette, hogy október 12-15-én Budapest adott otthont a Nemzetközi Távközlési Egyesület világkonferenciájának, amelyen 129 országból több mint négyezren vettek részt, Debrecenben pedig bemutatták „Leót”, a szuperszámítógépet, amely a világ 500 legjobb számítógépe közé tartozik. Fontos momentumnak tartotta azt is, hogy novembertől teljes jogú tagságot kap az ország az Európai Űrügynökségben.

A felmérések szerint 2014-ben a 15 évesnél idősebb lakosság 40,2 százaléka nem rendelkezett megfelelő digitális képességekkel, az arány javításáért képzésekre is szükség van. Az államtitkár Magyarország nemzetközi szintű eredményei között említette, hogy október 12-15-én Budapest adott otthont a Nemzetközi Távközlési Egyesület világkonferenciájának, amelyen 129 országból több mint négyezren vettek részt, Debrecenben pedig bemutatták „Leót”, a szuperszámítógépet, amely a világ 500 legjobb számítógépe közé tartozik. Fontos momentumnak tartotta azt is, hogy novembertől teljes jogú tagságot kap az ország az Európai Űrügynökségben.

A jövő év kiemelt feladatai között említette a vállalati informatikai fejlesztések ösztönzését, valamint a munkahelyek megtartását és új munkahelyek létrehozását az informatikai szektorban, illetve a termelékenység növelését. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Emberi Erőforrások Minisztériumával közösen lép fel a mérnökhiány csökkentéséért. Hozzátette: fontos, hogy támogatásra leljenek az informatika új magyar sikertörténetei, és sikerüljön minél több fiatal mérnököt, szakembert itthon tartani. Az infokommunikációs szektor a kiskereskedelem után a második legnagyobb foglalkoztató az országban. Az IKT ágazatban 170 ezren dolgoznak, közvetve pedig a szektor 400 ezer embert foglalkoztat, a GDP-ből 12 százalékkal, áttételes hatásával együtt pedig 20 százalékkal részesedik.

Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár elmondta: Magyarországon jelenleg mintegy 883 ezer háztartás nem rendelkezik szélessávú internet elérhetőséggel, ebből 500 ezret a szolgáltatók közreműködésével, 380 ezret állami támogatással terveznek ellátni 2018-ig. Ezt segíti az, hogy az új szakaszok kialakítására, valamint a meglévő szakaszok 100 megabites fejlesztésére 5 éves közműadó-mentességet biztosítanak. „Az elmúlt egy év legfontosabb eredménye a szupergyors internet program megtervezése volt, az országos pályázat 2015 augusztusától ismerhető meg a szolgáltatók számára. Országos motivációs, képzési programot indítunk el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával a kis- és középvállalkozások számára, amely szilárd alapot ad a 2016-ban megjelenő vállalati pályázatoknak” – tette hozzá a helyettes államtitkár.”

Forrás:
2016 végére nem lesz internet nélküli iskola; Nemzeti Fejlesztési Minisztérium; 2015. november 5.