Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyar

A 2007-2013-as programozási időszak késedelemben lévő projektjeinek listája

Szerző: 2015. november 8.No Comments

„Magyarország kormányának szilárd elhatározása úgy zárni a 2015-ös évet, hogy a 2007-2013-ra megítélt uniós forrásokból minden centet hazahozzon. 2007-ben 8200 milliárd forint lehívására kaptunk lehetőséget, ennek eléréséhez a korábbi években a kabinet mintegy 1000 milliárd Forint értékben engedélyezett túlvállalást, vagyis a 8200 milliárd Forint uniós kerethez képest közel 9200 milliárd Forint pénzügyi kötelezettséget vállaltunk, már ekkor számolva azzal, hogy lesznek olyan fejlesztések amelyeket nem lehet befejezni.

Már csak pár hónap van hátra a 2007-2013-as fejlesztési ciklus pénzügyi zárásáig, ez év decemberéig nem csak a támogatott fejlesztéseket kell befejezni, hanem a pénzügyi elszámolást is le kell zárni minden futó fejlesztés esetében. A pályázatokon nyertes vállalkozásoknak, állami intézményeknek, háttérintézményeknek ki kell fizetniük szállítóikat.
A futó fejlesztések soron kívüli felülvizsgálata lehetővé teszi, hogy a kormány egyes, korábban támogatott fejlesztésektől elvonja a forrást és a zárásra minimalizálja az ország költségvetési kockázatát.

Ezt a fejlesztéspolitikai kérdést is a lehető legtranszparensebben kezeli a Miniszterelnökség, ezért az alábbi listában nyilvánosságra hozzuk azokat az állami fejlesztéseket, amelyek esetében kockázatosnak ítéljük a megvalósítás lehetőségét. Pár hónapon belül az érintett állami szereplőkkel közösen hozunk döntést arról, hogy mely fejlesztést töröljük a támogatott projektek közül és ezzel miként csökkentjük az ország költségvetési kockázatát.

A gazdasági élet szereplőit ezzel a lépéssel párhuzamosan levélben értesítjük arról, ha fejlesztéseik megvalósítását kockázatosnak ítéljük. Azonban a pályázók besorolásától függetlenül mindenkire vonatkozik a tiltás, amennyiben késedelmes projektje van folyamatban, ennek lezárásáig új támogatást nem kaphat az államtól a Széchenyi2020 pályázati rendszerben.

Amennyiben egy állami intézmény esetlegesen forrást veszít, a Kormány döntése értelmében ennyivel csökkentjük az adott szervezet 2016. évi központi költségvetési támogatását, amely szankció nem érintheti az állami szerv által ellátott közfeladatokat.

A késedelemben lévő projektek listájának összeállításának módszertana.

A késedelmes projektek listáját itt érheti el.”

Forrás:
Késedelmes projektek; Széchenyi 2020; 2015. november 2.