Skip to main content
energiagazdaságközigazgatás: magyartechnika

Új utakon – konferencia a közúti közlekedés elektromos megújulásáról

Szerző: 2015. november 16.No Comments

„Nemzetközi konferenciát szervez a Nemzetgazdasági Minisztérium az elektromobilitás jövőjéről, az állami szerepvállalás lehetőségeiről november 20-án, másnap, november 21-én szombaton az e-közlekedés jegyében családi napra várják az érdeklődőket a Millenárisba – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter mai sajtótájékoztatóján. Mint fogalmazott: ha hazánk élére áll a közúti közlekedés elektromos megújulásának, azzal Magyarország komoly versenyelőnyre tehet szert.

„Kezdeményezői és aktív részesei kívánunk lenni azoknak a most induló nemzetközi folyamatoknak, amelyek a jövő húzóágazatainak kialakulását eredményezik majd” – fogalmazott a miniszter, miután a Hősök teréről indult elektromosautó-konvoj élén megérkezett rendhagyó sajtótájékoztatójára a tárca József nádor téri épülete elé.

Varga Mihály kezdeményezésére nemzetközi konferenciát tartanak Budapesten „Új úton az elektromobilitás az Európai Unióban” címmel november 20-án. A szakmai találkozót, amelyen a V4 országok és Magyarország uniós szomszédainak magas rangú állami vezetői, szakpolitikusai, valamint a legnagyobb elektromos gépkocsigyártó-vállalatok vezető szakértői vesznek részt, Áder János köztársasági elnök nyitja meg.

A kormány már évek óta aktívan dolgozik azért, hogy Magyarország legyen az elektromos közlekedés fejlesztése és elterjesztése terén Közép-Európa vezető országa – mutatott rá Varga Mihály.

A Nemzetgazdasági Minisztérium – a kormány támogatásával – nemcsak környezetvédelmi szempontok miatt ösztönözi az elektromos közlekedés térnyerését Magyarországon, hanem azért is, mert hazánk gazdasági érdeke, hogy sikeresen vegyen részt a járműgyártás előtt álló fejlődésben – szögezte le szakminiszter.

Mint fogalmazott: ehhez minden adottságunk megvan, rendelkezésre áll a járműgyártásban felhalmozott szaktudás, a beszállítói hálózatban résztvevő magyar vállalkozások versenyképessége növekszik, és kiemelkedően jó a kutatás-fejlesztési háttér is.

A tárcavezető a kormány által nyáron elfogadott Jedlik Ányos Tervről szólva elmondta: hazánk az első a térség országai közül, amely minden részletre kiterjedő elektromobilitási koncepciót dolgozott ki. Az ebben megfogalmazott irányelvek alapján meghozott első intézkedések egyike volt a környezetbarát jármű fogalmának jogszabályi bevezetése és az első zöld rendszámok kiadása.

A szakmai konferencia mellett családi napot is szervez a tárca. A Millenárison november 21-én reggel 10 órától ingyenesen látogatható programok keretében találkozhatnak az érdeklődők a legmodernebb és a formatervezés élvonalát képviselő elektromos járművekkel, közöttük egy-két kuriózummal is.[Nemzetgazdasági Minisztérium]”

—-

„…Varga Mihály beszámolt arról, hogy elindult a zöld rendszámtáblák rendszere, már csaknem száz ilyen autó fut az utakon és további 50 rendszám előkészítése van folyamatban. Bejelentette: a jövőben a buszsávok használatával és az elektromos autók vásárlásához társuló kedvezményekkel (visszatérítés, adókedvezmény) is ösztönözni kívánják ennek a környezetbarát közlekedési módnak a terjedését.

A nemzetgazdasági miniszter bízik benne, hogy a most futó egyik pályázat, amely a töltőállomások létrehozását támogatja, lehetővé teszi, hogy az év végére országszerte 150 nyilvános elektromosautó-töltőállomás legyen…[Világgazdaság Online]”

Forrás:
Új utakon – konferencia és családi nap az e-mobilitásról; Nemzetgazdasági Minisztérium; 2015. november 14.
Varga Mihály: legyen reális alternatíva az elektromos autó; Világgazdaság Online; 2015. november 14.