Skip to main content
gazdaságjog

Versenyfelügyeleti eljárás indulhat az online szálláshely-közvetítők ellen

Szerző: 2015. november 22.No Comments

„A Magyarországról is elérhető nemzetközi online szálláshely-közvetítők generálják a piaci versenyt, de ez nem érezhető a magyar tulajdonú társaságoknál, ezért versenyfelügyeleti eljárás indulhat ellenük a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálati jelentésének összefoglalója szerint, amely kedden került fel a versenyhatóság honlapjára.

A 2010-től napjainkig terjedő időszakot felölelő jelentés megállapítja: az online szálláshely-közvetítők összekötik a szálláshelyeket a fogyasztókkal, a kínálatot a kereslettel. A piacot transzparenssé teszik azzal, hogy a kínálat általuk összehasonlíthatóvá válik. Mégis felvetődik a jogsértés lehetősége, mivel Magyarországon az egyes közvetítők között nem alakult ki árverseny, továbbá a szálláshelyek árai minden csatornán azonosak voltak – áll az összefoglalóban.

A GVH a problémát az úgynevezett árparitási klauzulákban látja. Ezek lényege az, hogy a szálláshely – az online szállásközvetítővel kötött megállapodásában – vállalja, hogy más értékesítési csatornán keresztül sem értékesíti szobáit az online szállásközvetítőnek megadott áraknál alacsonyabb áron. Ennek a kikötésnek egy szálláshely úgy tud megfelelni, hogy szobáinak árát – az adott időszakban – minden értékesítési csatornán egységessé teszi.

A jelentés szerint az árparitás kikötése nemcsak a nemzetközi, de a nagyobb hazai szállásközvetítők szerződéseiben is megtalálható volt a vizsgálati idő kezdetén. Az árparitás a magyar szállásközvetítői piacon a nemzetközi szereplők révén terjedt el és a magyar piaci szereplők többsége is megalakulásától kezdve követte azt.

Az ágazati vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy egyetlen árparitást tartalmazó, jelentős szállásközvetítővel kötött szerződés is ahhoz vezethet, hogy az egész piacon, minden értékesítési csatornán egységessé válnak a szálláshelyek árai.

Európa számos országában versenyjogi szempontból vizsgálták a paritásos kikötéseket, s kiderült: a joggyakorlat jellemzően arra irányul, hogy a szállásközvetítők úgynevezett szűkített paritást vezessenek be. A paritásos kikötéseket csak a német versenyhatóság és a francia jogalkotó utasította el teljes egészében. A szűkített paritás lényege: a szállásközvetítők azt írják elő, hogy a szálláshelyek a saját honlapjukon megjelenített feltételeknél ne adjanak kedvezőtlenebb feltételeket a szállásközvetítőknek. A többi foglalási csatornára nem terjed ki a paritási kötelezettség.

A GVH álláspontja illeszkedik a nemzetközi eljárások megállapításaihoz: a paritásos kikötések teljeskörű használata – az árak standardizálásával – korlátozhatja a piaci versenyt. Ezért a magyar versenyhatóság is a szűkített paritást támogatja. A cél az, hogy az egyes értékesítési csatornákon eltérők legyenek az árazási stratégiák. Ennek eredménye az, hogy a szálláshely-közvetítők – a jutalékuk terhére – akciókat hirdetnek és az árakban is versenyeznek egymással.

A GVH-vizsgálat megállapította, hogy a magyar online közvetítők nem szűkítették a paritást úgy, mint a piac nemzetközi szereplői tették. Amennyiben ez a magatartásuk nem változik – a versenytorzító piaci gyakorlat miatt – versenyfelügyeleti eljárás indulhat ellenük.

A jelentés tervezete ide kattintva letölthető PDF formátumban.”

Forrás:
Versenyfelügyeleti eljárás indulhat az online szálláshely-közvetítők ellen; Turizmus Online; 2015. november 18.