Skip to main content
közigazgatási informatika

Digitális kormányzat: együttműködési megállapodást kötött az OBH a Belügyminisztériummal

Szerző: 2015. december 2.No Comments

„ „Távmeghallgatás, valamint tárgyalótermi kép- és hangrögzítés a bíróságokon” címmel rendezett nemzetközi konferencia keretében Handó Tünde OBH elnök és Pintér Sándor belügyminiszter írta alá azt az együttműködési megállapodást, ami a polgári perrendtartás során irányadó elektronikus kapcsolattartás ügyviteli és technológiai kérdéseit rendezi.

Az erről rendelkező törvény alapján 2016. január 1-jétől a gazdálkodó szervezetek és a jogi képviselővel eljáró felek, valamint a közigazgatási szervek és egyéb hatóságok a bírósággal – törvényben meghatározott kivételektől eltekintve – kizárólag elektronikus úton tarthatják a kapcsolatot.

A felek megállapodtak az elektronikus eljárás informatikai és működési feltételeiről, a tájékoztatási és ügyfélkezelési feladatokról, továbbá a közös oktatásról és kapcsolattartásról.

Az OBH többek között vállalta, hogy az általános nyomtatványkitöltő keretprogramban nyomtatványokat hoz létre, illetve a tájékoztató és információs dokumentumokat a bírósági honlapon közzéteszi. A Belügyminisztérium – a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. keretében – biztosítja az általános nyomtatványkitöltőben tárolt nyomtatványok elektronikus hitelességét és ellenőrizhetőségét, továbbá az ehhez kapcsolódó informatikai rendszer zavarmentes működését.”

Forrás:
Együttműködési megállapodást kötött az OBH a Belügyminisztériummal; Országos Bírósági Hivatal; 2015. nov. 30.