Skip to main content
közigazgatás: magyartörvények, határozatok

A parlament előtt a szolgáltató adóhivatalról szóló törvény

Szerző: 2015. december 6.No Comments

„A gazdasági tárca ma benyújtotta az új, ügyfélbarát adóhivatal kialakításáról szóló törvénytervezetet. A cél egy hatékony, kevésbé bürokratikus szervezet felállítása, amely segíti adóügyeik intézésében a vállalkozásokat és az állampolgárokat.

2016-tól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a háromszintű kormányhivatalból kétszintű központi hivatallá alakul – áll a törvényjavaslatban. A felső szinten helyezkedik el az ún. Központi Irányítás, amely – mint ahogy elnevezése is mutatja – az irányító szint, az alsó szinten pedig az állampolgárokkal, vállalkozásokkal közvetlen kapcsolatban álló megyei igazgatóságok állnak.

A kormány adminisztráció-csökkentő intézkedései a NAV szervezeti átalakításában is tetten érhetőek. Megszűnik a hivatal hét régiós igazgatósága – ezeknek az egységeknek a munkatársai elsősorban a megyék, illetve a NAV Központi Irányítás munkáját segítik majd. A megyei vám- és adóigazgatóságok összevonásával egyszerűbb lesz az eljárás igazgatósági szinten is. Az új szervezeti struktúra garantálja a gyorsabb ügyintézést és az egységes jogértelmezést.

Azért, hogy az adózói jogok maradéktalanul érvényre juthassanak, szükséges kiemelten – annak rangja szerint – kezelni a jogorvoslatokat. 2016-tól a lakosság és a vállalkozások kérelmeit a Fellebbviteli Igazgatóság szakemberei bírálják el.

A NAV vezetését a gazdasági tárca államtitkára és négy helyettes államtitkára látja el. A minisztériumba helyezett adóhivatali struktúrát számos OECD- és uniós tagállam alkalmazza. Szakértői vizsgálatok szerint az ilyen típusú felépítés a kormány által fejleszteni kívánt két területen, az adózó ügyfélként való kezelésében és a végrehajtási mutató javulásában is komoly sikereket hozhat. A NAV-vezetésnek a Nemzetgazdasági Minisztériumba történő integrálásával az eddigi gyakorlattal szemben előtérbe kerül az adóhivatal szolgáltató arca. 2016-tól az adófizetők jelentős többsége csak ezzel találkozik majd.

A törvénytervezet az alábbi linken érhető el: http://www.parlament.hu/irom40/07918/07918.pdf (pdf)”

Forrás:
A parlament előtt a szolgáltató adóhivatalról szóló törvény; Nemzetgazdasági Minisztérium; 2015. november 30.